Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

meg, hogy őt este 20 órakor a lakásán felkeresi. A II. r. terhelt azonban a délutánt és az estét az I. r. terhelt társaságában töltötte el, majd a késő esti órákban az I. r. terhelt gépkocsijával a II. r. terhelt férjének, a sértettnek a lakása elé hajtottak. A sértett ekkor az utcán tartózkodott. Amikor észrevette, hogy felesége a gépkocsiban a vezető mellett ül, a gépkocsi jobb oldali ablakához ment, hogy a feleségével beszéljen. A II. r. terhelt a férje közeledtekor arra kérte az I. r. terheltet, hogy indítsa el a gépkocsit, mert attól fél, hogy a férje felelősségre vonja. Az I. r. terhelt a gépkocsit elindította, a sértett pedig az ajtókilincset fogva, a gépkocsi mellett haladt. 10—15 méter után az I. r. terhelt a gépkocsival megállt, és kezével intett a sértettnek, hogy engedje el a kilincset. A sértett a felhívásnak nem tett eleget, mire az I. r. terhelt a gépkocsit újból elindította, majd kb. 20 méteres út után ismét megállt. A sértett a kilincs elengedésére irányuló újabb felhívásnak sem tett eleget. Az I. r. terhelt erre a gépkocsit megint elindította, és annak sebességét fokozatosan növelte. A sértett egy ideig szaladt a gépkocsi ajtajának a kilincsébe kapaszkodva. A jármű sebességének fokozása folytán azonban nem tudta futással követni a gépkocsit, ezért annak kilincsébe kapaszkodva talpain húzatta magát mintegy 400 méteren át. Az L r. terhelt 25—30 km/óra sebességgel haladt tovább. A sértett az egyensúlyát nem tudta tovább tartani, ezért hátra fordulva, balkezével a kilincsbe kapaszkodva, a kocsi jobb oldala mellett függött a kilincsen, kiáltozta a járókelőknek, hogy állítsák meg a gépkocsit. Az I. r. terhelt azonban nem állította meg a gépkocsit és ebben a helyzetben vonszolta a sértettet kb. 50— 60 méteren át. Végül egy gépkocsivezető a járművével az I. r. terhelt után hajtott, azt megelőzte, és előtte az úttesten keresztbe állva, megállásra kényszerítette. A sértett a megállás pillanatában az úttestre esett és a jobb kezén, valamint a jobb térdén 8 napon belül gyógyuló horzsolásos sérülést szenvedett. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a II. r. terheltet bűnösnek mondotta ki mint bűnsegédet foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésben, és ezért elítélte. Az ítélet szerint a II. r. terhelt kérte meg az I. r. terheltet, hogy még mielőtt a férje a gépkocsihoz ér, induljanak el, majd utóbb nem szólt az I. r. terheltnek, hogy a gépkocsit állítsa meg, hanem teljes passzivitása szándékerősítően hatott az I. r. terheltre abban az irányban, hogy a gépkocsit tovább vezesse mindaddig, amíg a sértettől meg nem szabadulnak. Lényegében tehát a II. r. terhelt közönyös „néma" magatartása hatott szándékerősítően az I. r. terheltre, és így bűnsegédi minőségben valósította meg a vádbeli bűntettet. — A II. r. terhelt bűnösségének megállapítása miatt emelt törvényességi óvás alapos. A másodfokú bíróság törvénysértéssel állapította meg a II. r. terhelt bűnösségét. Téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a II. r. terhelt teljes passzivitása szándékerősítőként hatott az I. r. terheltre, és így bűnsegédi minőségben megvalósította a vád tárgyává tett bűntettet. A pszichikai bűnsegély nem-tevéssel is megvalósulhat, de csak akkor, ha a passzív magatartás vagy a sértett védekezésére hat ki bénítóan, vagy pedig a tettesre gyakorol szándékerősítő hatást, különösen az eset23