Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

évi szabadságvesztésre, 5 évre a közügyektől eltiltásra és 5000 Ft vagyonelkobzásra ítélték. Az elítélt a szabadságvesztését 1959. szeptember 8. napjától 1961. március 8. napjáig töltötte, amikor feltételes szabadságra bocsátották. A feltételes szabadsága annak megszüntetése nélkül 1961. szeptember 7. napján letelt. így az egyes jogoktól 5 évre történt eltiltása 1961. március 8. napján vette kezdetét, s az 1966. március 7. napján letelt. A most ismertetett tényállás ellenére az elsőfokú bíróság — annak megállapítása mellett, hogy a törvényben előírt feltételei hiányoznak — a bírósági mentesítés iránt előterjesztett kérelmet a Be. 300. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyalás nélkül elutasította. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint — miután a Btk. 82. §-a a mentesítés egységessége vonatkozásában olyan rendelkezést tartalmaz, hogy mellékbüntetés alkalmazása esetében az elítélt mindaddig nem mentesíthető, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött — a jelen ügyben a Btk. 81. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott 5 évi várakozási idő a mellékbüntetés kiállásának napjától veszi kezdetét, következésképpen a mentesítéshez szükséges 5 évi várakozási idő még nem telt le. Az elsőfokú bíróság végzése ellen bejelentett fellebbezés alapos. Az elsőfokú bíróság fentebb ismertetett jogi álláspontja téves. A Btk. 81. §-ának (1) bekezdésében, illetve a Btk. 82. §-ában foglalt törvényi rendelkezésekből ugyanis téves jogi következtetést vont le az elsőfokú bíróság a mentesítéshez szükséges várakozási idő kezdő időpontját illetően. A Btk. 81. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az a) pontban meghatározott 5 évi várakozási idő attól a naptól számít, amelyen az elítélt a szabadságvesztését kiállotta, illetőleg amely naptól kezdve annak végrehajthatósága megszűnt. A Btk. 82. §-ának ama rendelkezése, hogy mellékbüntetés alkalmazása esetében az elítélt mindaddig nem mentesül, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött, vagy végrehajthatósága meg nem szűnt, nem a Btk. 81. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott várakozási idő kezdő időpontját, hanem a mentesítés beálltának időpontját befolyásolja, de csak abban az esetben, ha a mellékbüntetés az előbb említett várakozási idő alatt nem telt le. A várakozási idő és a mellékbüntetésül kiszabott közügyektől eltiltás tartama ugyanis egymás mellett telik, és nem egymást követően. Ez tűnik ki a Btk. 82. §-ából, és annak miniszteri indokolásából is, amely szerint a mellékbüntetés csak akkor hosszabbítja meg a mentesítéshez szükséges határidőt, ha a határidő leteltekor a mellékbüntetés még nem fejeződött be, illetőleg végrehajthatósága még nem szűnt meg, mert akkor a mellékbüntetés hátralevő tartamával — kivéve a foglalkozástól eltiltás mellékbüntetést — meghosszabbítja a mentesítéshez szükséges határidőt. Az előadottakból következik, hogy a tényállásban írt elítéléssel kapcsolatos várakozási idő — tekintve, hogy az elítélt egyébként büntetve nem volt — 5 év, amely 1961. szeptember 8. napjával vette kezdetét, minthogy szabadságvesztését a feltételes szabadsága leteltével töltötte ki (BK 404.), — továbbá mivel 1966. március 7. napjával a mellékbüntetését is kitöltötte. A mellékbüntetés tartamába ugyanis — ellentétben 12* 179