Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)

őrző vizsgálaton is azért nem jelent meg, mert nem alkoholista, sőt sze­szes italt csak ritkán fogyaszt: — a kórház értesítésében foglaltakkal szemben meg sem kísérelte bizonyítani. Figyelemmel a kérelmező fentiekben írt életmódjára és magatartására — bár később a magatartása ellen kifogás már nem merült fel — a Leg­felsőbb Bíróság is arra a meggyőződésre jutott, hogy a kérelmező a men­tesítésre ez idő szerint még nem mutatkozik érdemesnek. (Legf. Bír. Rf. I. 1285/1966. sz.) (5270.) 3830. A bírói mentesítéshez nem kell különleges érdemeket megköve­telni. A háborús bűntett miatt 3 évi börtönbüntetésre és a közügyek gya­korlásától 10 évi eltiltásra ítélt kérelmezőnek — aki a főbüntetését 1951 decemberében kitöltötte — mentesítés iránti kérelmét az elsőfokú bíró­ság elutasította. Kiemelte, hogy a büntetés kiállása óta több mint tíz év telt el, tehát a bírósági mentesítés egyik előfeltétele megvalósult. Meg­állapította az elsőfokú bíróság azt is, hogy a kérelmező a büntetés kiál­lása óta több munkahelyen dolgozott, szakmailag kifogástalan munkát végzett, és több esetben kitüntetésben részesítették. Minthogy azonban a beszerzett információból kitűnően izgága, összeférhetetlen személyi­ség, aki 1965 októbere óta nem dolgozik, s engedély nélkül asztalos munkát végez, az elsőfokú bíróság úgy találta, hogy nem illeszkedett be úgy a dolgozó nép társadalmába, amint ez egy átlagállampolgártól el­várható. Mindezekből a körülményekből az elsőfokú bíróság azt a követ­keztetést vonta le, hogy a bírói rehabilitáció másik előfeltétele: az érde­messég, nem valósult meg, s ezért a kérelmet elutasította. A Legfelsőbb Bíróság a kérelmező életmódjának ily megítélésével nem ért egyet. A munkaadói véleményekből kitűnően ugyanis a kérelmező dolgozó­társai a kérelmező természetét, modorát és a munkahelyen munkatársai­val szemben tanúsított magatartását kifogásolták. Így azt, hogy a kérel­mező saját munkáját túlértékelte, azt munkatársainál értékesebbnek tar­totta, ez alapon magasabb besorolást kért, s mivel azt nem kapta meg, ez állandóan nyílt vitának, nézeteltérésnek, súrlódásnak volt az okozója. Megállapították ezek a vélemények azt is — anélkül, hogy e megállapí­tásunkat az előzőeken túlmenően alátámasztották volna —, hogy az el­ítélt izgága, összeférhetetlen személy. Az eljárás adatai szerint a kérelmező utolsó munkahelyén, ahol a munkaviszonya 1965. március 9-től októben 28-ig tartott, mint raktáros anyagátvevő dolgozott. A beszerzett információ szerint e munkahelyén az anyaggal megrakott kocsikat rakodás közben felügyelet nélkül hagy­ta, ezért ebből a munkakörből leváltották, más munkaterületre helyez­ték el, ő azonban az áthelyezést nem fogadta el, és azzal az indokkal, hogy szakmájában kíván elhelyezkedni, munkaviszonyának a megszün­tetését kérte. A Legfelsőbb Bíróság az ügy adataiból megállapítja, hogy a kérelmező 1954. és 1955. években ismételten sztahanovista oklevelet és a szakma kiváló dolgozója címet kapta. A kérelmező asztalos szakképzettségű, és lakóhelyén T. községben 12 Büntetőjogi Döntvénytár 277

Next

/
Thumbnails
Contents