Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1966. január - 1967. december (Budapest, 1968)
3753. Emberek törvénytelen kivégzésével elkövetett háborús bűntett nem válik többrendbelivé azáltal, hogy a büntettet több személy ellen követték el. A háborús bűntettet a vádlottak azzal valósították meg, hogy tettesei és részesei voltak emberek törvénytelen kivégzésének. Az ilyen tevékenységet elkövetők magatartása egységet képez, a cselekményüket nem teszi többséggé az, hogy azt több személy ellen követték el. Ebből következik viszont az is, hogy ilyen cselekmények miatt történt vádemelés esetén, amennyiben a bíróság a vádirati tényállásban megjelölt egyes személyek vonatkozásában a vádlottak bűnösségét bármilyen okból megállapíthatónak nem találja, úgy e részben nem felmentésnek vagy az eljárás megszüntetésének van helye, hanem a bűnösség köréből kell kirekeszteni az említett vádbeli magatartást. (Legf. Bír. Bf. IV. 134/1967. sz.) (5410.) 3754. Egyrendbeli ifjúság elleni bűntett valósul meg, habár a szülő több nevelése alatt álló kiskorú gyermekének a sérelmére követte el a cselekményt. A járásbíróság a terheltet hétrendbeli ifjúság elleni bűntett miatt elítélte. Az ítéleti tényállás szerint a terhelt 1949-ben kötött házasságot, ebből 7 gyermeke származott, akik 5—16 évesek. A férje 1966 tavaszán elhalt, a 7 gyermek neveléséről, gondozásáról a terheltnek kellett gondoskodnia. A terhelt 1966 nyarán a szomszédságában lakó H. B.-vel létesített nemi kapcsolatot, és ezt követően a kiskorú gyermekeinek gondozását elhanyagolta, nem járt haza a családjához, hanem az éjszakákat gyakran H. B.-nél töltötte. A gyermekei erről tudtak. Az anya rossz példája kedvezőtlen hatást gyakorolt a gyermekekre. A legnagyobb leány az éjszakákat gyakran az udvarlója lakásán töltötte, a 14 éves Júlianna pedig hozzá hasonló korú gyermekekkel heteken át aludt a földeken a csősz-kunyhóban. A gyermekek gyakran egész héten át nem fogyasztottak főtt ételt, mert az anyjuk nem főzött nekik. Ilyen körülmények folytán 1966. november havában az öt kisebb gyermeket állami gondozásban vették, s a két nagyobb gyermek a terheltnél maradt. Az ítélet ellen a cselekmény minősítése miatt emelt törvényességi óvás alapos. A járásbíróság törvénysértéssel minősítette a terheltnek a 7 kiskorú gyermeke vonatkozásában elkövetett cselekményét egység helyett halmazatnak. A terhelt azzal a cselekményével, hogy az eltartásában és gondozásában élő több gyermekével szemben hanyagolta el a megkívánt gondozást, és cselekményével valamennyi kiskorú gyermekének testi, szellemi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette súlyosan, egyrendbeli ifjúság elleni bűntettet valósított meg. A törvény a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy kötelességszegését rendeli büntetni, ez egyaránt megvalósul egy vagy több kiskorú szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos veszélyeztetése esetén. Az a körülmény tehát, hogy a terhelt a családban élő több kiskorú gyermek fej128