Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)
Márpedig az irányadó tényállás szerint a II. r. terhelt tudott arról, hogy élettársát, az I. r. terheltet az 1960. évben lopás és sikkasztás miatt szabadságvesztésre ítélték. Ez a világos és félre nem érthető szabályozás — amely lényegében a Btá. 28. §-ában foglalt szövegezést tartalmazza — eloszlat minden kétséget, és nem teszi szükségessé a Btá. hatálybalépését megelőző időben ebben a tekintetben az ítélkezési gyakorlatban is néha érvényesült a „bűntett tényálladékában objektivizáit" és a „merőben személyhez tapadó" körülmények között tett sokszor önkényes és ingatag alapon álló megkülönböztetéseket, és ez a szabályozás jobban is biztosítja a társadalom védelmét a bűntett elkövetőivel szemben. A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a járásbíróság, illetve a megyei bíróság mint másodfokú bíróság ítélete az említett részében törvénysértő. Ez okból ez ítéleteket az említett részükben hatályon kívül helyezte, és a II. r. terhelt cselekményét a Btk. 291. §-ában meghatározott és a 296. § (3) bekezdése szerint minősülő visszaesőként elkövetett lopásnak minősítette. [Legf. Bír. B. törv. II. 805/1963. sz.] [3802.] 2447. Az egyik elkövető büntetett előéletének mint minősítő körülménynek kihatása a részesre. Az első fokú bíróság ítélete ellen az ügyész a II. r. vádlott terhére azért jelentett be fellebbezési óvást, mert a járásbíróság annak cselekményét a vádtól eltérően — az I. r. vádlott előző büntetettségére figyelemmel — a Btk. 15. §-a alapján nem minősítette visszaesőként elkövetett könnyű testi sértésnek. Az első fokú bíróság egyebek között tényként állapította meg azt, hogy a II. r. vádlott cselekménye elkövetésekor tudott arról, hogy élettársát, az I. r. vádlottat korábban 30 napi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Tudata azonban megfelelő jogismeret hiányában nem fogta és nem is foghatta fel annak lehetőségét, hogy erre tekintettel a Btk. 15. §-ában írtak szerint az ő cselekménye is súlyosabb jogi beszámítás alá esik. Az első fokú bíróságnak ez a jogi álláspontja téves. A hivatkozott törvényhely ugyanis a súlyosabb büntető rendelkezés alkalmazásához semmiféle jogismeretet nem kíván meg az elkövetőtől. Ehhez csupán annak a körülménynek az ismerete szükséges, amely körülménynél fogva valamelyikükre súlyosabb büntető rendelkezést kell alkalmazni. Ha erről a körülményről a többi elkövető is tud, velük szemben már a súlyosabb büntető rendelkezést kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy az említett körülmény jogi jelentőségével tisztában voltak-e vagy sem. Az első fokú bíróság ugyan nem fejtette ki, hogy miből következtetett arra, hogy a II. r. vádlott tudott az I. r. vádlott előző büntetéséről s arról, hogy utóbbi ezt a büntetést milyen bűntett elkövetéséért kapta. Ennek megnyugtató tisztázása céljából indokolt lenne a vonatkozó büntető iratok beszerzése, a vádlottak ilyen irányú részletes meghallgatása, s esetleg más bizonyítás felvétele is. Az ügynek ilyen irányú felderítése azonban az adott esetben szükségtelen. A tényállás szerint ugyanis a II. r. vádlott a saját elkövetési cselekményét, a sértettnek a kapukulccsal való megütését elsőnek hajtotta végre. Mivel 31