Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1963. november - 1965. december (Budapest, 1966)
Nem tekinthető az előzőekben említett sértett a Btk. 156. §-ának (1) bekezdésében felsorolt olyan személynek sem, akit a hivatalos személynek kijáró büntetőjogi védelem illet meg. A Btk. 38. §-a értelmében ugyanis a Btk. 156. §-ának alkalmazásában a postának távközlési, valamint egyéb feladatkörében végrehajtó vagy biztonsági szolgálatot ellátó alkalmazottai részesülnek a hivatalos személyt megillető védelemben. A postahivatali portás nem lát el a most említett körbe eső szolgálatot. A postahivatali portás is éppen úgy mint más hivatalokban a portás, általános tájékoztatási és eligazítási feladatokat lát el, végrehajtó vagy biztonsági szolgálata nincs. A Btk. 156. §-ában biztosított büntetőjogi védelemben nem részesíthető. A terheltnek az egész magatartását, tehát mind a portás, mind a postaalkalmazott sérelmére elkövetett cselekményeit egységesen kell értékelni. Ez a magatartás a Btk. 219. § (1) bekezdésének első fordulatában meghatározott garázdaságot valósítja meg. [Legf. Bír. B. törv. II. 578/1965. sz.] [4592.] 2804. A tsz istállójában beosztott éjjeli állatgondozót nem illeti meg a hivatalos személynek járó fokozott büntetőjogi védelem. [4304.] Részletesen: Btk. 155. §-nál. 2805. Törvénysértések a feltűnően durva becsületsértés címén lefolytatott eljárás során, amikor a cselekmény helyesen hivatalos személy elleni erőszakot valósít meg. [4556.] Részletesen: Btk. 155. §-nál. 2806. I. Javítóintézeti nevelés foganatosítására és végrehajtására szolgáló intézet nevelője, e tevékenysége során: hivatalos személy. II. Büntetéskiszabási szempontok a hivatalos személy ellen emberölés kísérletét elkövető fiatalkorúnál. [4595.] Részletesen: Btk. 114. §-nál. 2807. A Btk. 156. §-a értelmében fokozott büntetőjogi védelemben részesülő sértett sérelmére elkövetett ölési cselekmény nem minősül a Btk. 253. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint. [4673.] Részletesen: Btk. 253. §-nál. Hatóság vagy hivatalos személy megsértése 258. § 2808. BK 440. (BH 1965. évi 11. sz.) A hivatalos személy megsértésének (Btk. 158. §) a sértettje csak az az orvos lehet, aki a Btk. 114. §-ának a rendelkezése szerint hivatalos személy. A Btk. 156. §-ának (1) bekezdésében foglalt, az orvos büntetőjogi védelmére vonatkozó rendelkezés a Btk. 158. §-ában meghatározott bűntettre nem vonatkoztatható. A Btk. 114. §-ának első tétele szerint hivatalos személy: b) ...az államhatalmi vagy államigazgatási szervnél... szolgálatot teljesítő személy, akinek tevékenysége az alkalmazó szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik; (ilyen pl.: az Egészségügyi Minisztérium és a tanácsi egészségügyi osztály orvosa stb.); 218