Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)
E hátrányokat az összbüntetést kiszabó ítéletet hozó bíróság a Btk. 73. § (2) bekezdésében írt keretek között, s méltányosságból esetleg figyelembe veheti. Az összbüntetést kiszabó bíróság az alapítéletet hozó bíróságnak a Btk. 39. §-ával kapcsolatos döntését érdemben nem vizsgálhatja felül. Az összbüntetésbe foglalás során a bíróságnak ugyanis a különböző elítélésekből folyó — s a Btk. 39. § alkalmazására is kiható — jogkövetkezményeket kell levonnia és ehhez képest a jogerős ítéleteknek a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó rendelkezéseit kell hatályon kívül helyeznie s a megfelelő rendelkezést meghoznia. Egyébként azonban az alapítéleteket hozó bíróság megállapításaihoz kötve van. Ad 5. a) A Be. 213. § (2) bekezdéséből folyik, hogy az ítélet rendelkező részének a szóban forgó korlátozást, illetve kizárást tartalmaznia kell, mégpedig a következő szöveggel: „A terhelt feltételes szabadságra büntetése háromnegyed részének kiállása után bocsátható", illetve „a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható". Ez annál is inkább szükséges, mert e szabályok alkalmazása rendszerint az előélet felderítését, értékelését foglalja magában, amire részletes tényállást is kell megállapítani és azt indokolni kell. Ezzel szemben az általános szabály alkalmazása rendszerint az ítélet rendelkező részéből egyébként is kitűnik és indokolása is csupán formális lenne, s ezért szükségtelen. b) A Be. 231. § (2) bekezdése szerint az ítélet rendelkező részének tartalmaznia kell — egyebek közt — a kiszabott büntetést és az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket. E rendelkezések közé tartozik a feltételes szabadságra bocsátás korlátozása vagy kizárása is. Az e tárgyban hozott ítéleti rendelkezés nem deklaratív, hanem konstitutív jellegű: ahhoz a bíróság kötve van és annak saját hatáskörében való utólagos kijavítására, módosítására vagy kiegészítésére nincsen törvényes alap. Erre sem a bírósági határozat kijavításáról rendelkező Be. 95. § (1) bekezdése, sem más jogszabály lehetőséget nem nyújt. A Btk. 39. §-án alapuló említett rendelkezés konstitutív jellegével szemben legfeljebb célszerűségi szempontok hozhatók fel. Ilyen célszerűségi szempontok olyan átmeneti jellegű feladatoknál, mint például a közkegyelmi rendelkezések alkalmazása, előtérbe kerülhetnek; a Btk. 39. §-ának az alkalmazásával kapcsolatosan azonban elvi törés nélkül nem fogadhatók el. A feltételes szabadságra bocsátás jogpolitikai jelentőségére tekintettel rendelkezett a törvény akként, hogy annak tárgyában a bíróság ítéletében határoz. De az elítélt nevelése szempontjából is nagy jelentősége van annak, hogy a feltételes szabadságra bocsátás kérdését bírói ítéletben, konstitutív jellegű rendelkezésben döntik el. c) A konstitutív jelleg felveti azt a kérdést, hogy a fellebbezési eljárásban ennek az ítéleti rendelkezésnek a vádlott terhére történő megváltoztatása nem ütközik-e a Be. 264. §-ában foglalt súlyosítási tilalomba. Minthogy a feltételes szabadságra bocsátás a szabadságvesztés végrehajtásának módja, mint ilyen a súlyosításának fogalmi körén kívül esik. Következésképpen a fellebbezési bíróságot e rendelkezés megváltoztatásában vagy pótlásában a súlyosítási tilalom nem köti. 7-5