Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

pésre irányuló előkészület), ha a felhívás eredménytelen volt. Az eredményes felhívás a BHÖ 48. pont (1) bekezdésében [Btk. 203. § (1) bek.] meghatározott és a Btá. 20. § (2) bekezdése [Btk. 14. § (1) bek.] szerinti a tiltott határátlépés elkövetésére irányuló felbujtást valósítja meg. Ez álláspont egyébként olyan esetben alkalmazandó, amikor a törvény valamely bűncselekmény elkövetésére felhívást (előkészületet) külön pönalizálja. (Kecskeméti Megyei Bíróság Bf. II. 1.274/1960. sz.) [2892.7 61. Ha a bűncselekmény felbujtója egyben bűnsegédi tevékenységet is kifejt, cselekményét egységesen felbujtásként kell minősíteni. Ha az elkövető ugyanazon bűncselekmény keretében felbujtói és bűnsegédi tevékenységet is kifejt, cselekményét felbujtásként kell minősíteni, bűnsegédi többlettevékenységét pedig a büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményként kell értékelni. A felbujtás a bűncselekmény kezdeményezését, a felbujtott személy akaratának az elkövetésre befolyásolását jelenti. A felbujtó rábíró tevékenysége egyik döntő mozzanata a bűncselekmény elkövetésének. A bűnsegéd ezzel szemben a tettes által már elhatározott bűncselekmény végrehajtásához nyújt segítséget. A felbujtás, mint a bűncselekmény elkövetésének életrehívója, a bűnözési szándék felkeltője, tartalmában mennyiségileg általában több, mint a bűncselekménynek csupán a végrehajtását előmozdító, azt megkönnyítő bűnsegély. Ebből folyik, hogy bár a törvényes büntetési tétel a felbujtóra és a bűnsegédre, sőt a tettesi cselekményre is azonos, általában a felbujtás súlyosabb megítélés alá esik, mint a bűnsegély. Ezért e két részességi alakzat találkozása esetén a bűnsegélyt kell a felbujtásba beolvasztani. Ezt nem érinti az sem, hogy egyes konkrét esetekben a felbujtás és a bűnsegély értékelésének eredménye fordított is lehet. (Legf. Bír. Bf. III. 1.582/1954. sz.) [649.] 62. A tettes cselekménye az emberölés tényelemeit valósította meg, míg a felbujtók bűnösségét a bíróság csak testi sértésben állapította meg. A sértettet a III. r. vádlott nagy erővel hátbaszúrta és így megölte. Az elsőbíróság I—II. r. vádlottakat felbujtóként, III. r. vádlottat tettesi minőségben elkövetett szándékos emberölésben mondotta ki bűnösnek. Ámde a megállapított tényállásból csak arra vonható megnyugtató következtetés, hogy az I. és II. r. vádlottak szándéka verekedésre, testi bántalmazásra irányult és erre bírták rá a III. r. vádlottat is. Azonban ezen túlmenően arra, hogy a sértett megölésére bujtották volna fel, a per adataiból következtetést vonni nem lehet. Minthogy pedig a szándékot és annak minőségét mindegyik közreműködőre nézve önállóan kell vizsgálni és eldönteni, az I. r. és II. r. vádlottak felbujtói tevékenységét nem lehet szándékos emberölés felbujtásaként minősíteni. A vádlottak rábíró szándéka csupán testi bántalmazásra irányult. (Legf. Bír. Bf. I. 1.483/1956. sz.) [1606.] 63. Lopásra irányuló felbújtói tevékenység. Sz. vádlott a lopások elkövetésére való ismételt felhívásaival, a sértettek lakcímeinek megadásával, helyszínrajzok készítésével, s azzal, hogy személyében K. minden esetben a lopott dolgok biztos átvevőjére és értékesítőjére talált, olyan reábíró tevékenységet fejtett ki, amely K. sorozatos lopási 18