Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

az ittasságot általában enyhítő körülményként értékelné. Ilyen értékelésre sem a cselekmény társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésére képtelenné tevő, illetve ebben korlátozó ittasság, sem pedig ezt a fokot el nem érő italos állapot esetében sem kerülhet sor. A szeszes ital hatása alatt levő állapotban elkövetett bűntettek jelentős részénél a Btk. 21. §-ának alkalmazása nyilván fel sem merülhet. Ha az ítélkezési gyakorlat az ennél enyhébb fokú italos állapotot enyhítő körülményként értékelné, — az éppen az esetek túlnyomó részében — a szeszes ital hatása alatt elkövetett bűntettek olyan kedvezményes büntetőjogi elbírálására vezetne, amely a törvényhozó céljával merőben összeegyeztethetetlen lenne. A Btk. 22. §-a értelmében az ittas állapot a beszámítási képesség szempontjából figyelmen kívül marad. Ebből a törvényi rendelkezésből okszerűen következik, hogy az elkövető ittassága, úgyszintén a szeszes ital kisebb vagy nagyobb fokú hatása alatt levő állapota: ugyanígy figyelmen kívül marad a büntetés kiszabása körében is. Önmagában tehát az említett állapot a bűnösségi körülmények között nem kerülhet értékelésre. A fenti alapvető megállapítás sem zárja ki azonban azt, hogy az ittas állapotban, illetve szeszes ital hatása alatt levő állapotban való elkövetés, mint e cselekmény társadalom veszélyességét jelentősen növelő vagy jelentősen csökkentő tényező, az adott esetben figyelembe vehető legyen. Ezért a bíróságnak vizsgálnia kell azt is, hogy valamely cselekmény társadalomra veszélyessége miként alakult aszerint, hogy azt ittas állapotban levő, vagy józan egyén követi el. A bíróságnak fel kell derítenie és megfelelően kell értékelnie a leittasodé önhibájának mértékét is; mégpedig nemcsak a Btk. 22. §-a alkalmazása körében, hanem minden olyan bűntett esetén, amely az elkövető leittasodásával összefügg. Lényeges annak tisztázása, hogy az elkövető az adott esetben milyen mennyiségű és minőségű szeszes italt, milyen körülmények között fogyasztott; milyen — a véralkoholvizsgálati leletre figyelemmel — az ittasságnak a foka; melyek leittasodásának előzményei és kísérő körülményei, fennáll-e esetleg mások közrehatása is; ugyancsak jelentőséggel bír az elkövető személyének, életmódjának, rendszerinti szeszes ital fogyasztása mérvének a mérlegelés körébe vonása is. Az a körülmény, hogy az elkövető milyen mértékben hibás a leittasodásban, hogy a kötelező mértéktartás nagy fokú vagy csekélyebb mérvű megszegésével került ittas állapotba: a büntetés kiszabásánál nagy jelentőségű. A bíróságnak tehát tüzetesen mérlegelnie kell az ittasságot előidéző, illetve az annál közreható tényezők hatását. Alapvető különbséget kell tennie a csupán alkalmilag leittasodó, egyébként redszeresen szeszes italt nem vagy alig fogyasztó, kifogástalan életmódú elkövetők, és másfelől a mértéktelenül italozó, felelőtlen iszákosok között, akiknél az önhiba a leittasodásnál magas fokban jelentkezik, s az alkalomszerűség szóba sem jöhet. E fokozati különbségek a büntetés kiszabásánál nagy fontosságúak; ebben a körben lehetséges egyfelől az önhiba igen csekély mértékének — akár nyomatékos — enyhítő körülményként, másfelől viszont az önhiba magas fokának, rendszeresen és mértéktelenül italt fogyasztó iszákosoknál súlyosbító körülményként való értékelése. io» 147