Büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1953. október - 1963. október (Budapest, 1964)

felmentette, egyben biztonsági őrizetbe helyezését (kényszergyógykezelését) rendelte el. Az orvosszakértői vélemény a közveszélyes állapot vonatkozásában nem meggyőző. A köztudomás szerint az epilepszia nem olyan elmebetegség, ami zárt intézeti kezelést igényelne. A vádlott gyermekkora óta beteg, nincs adat arra, hogy más esetben is rohamai közben, vagy azután bűncselekményt követett volna el. Az orvosszakértő írásbeli véleményében is a biztonsági őrizet (kényszer­gyógykezelés) elrendelését elsősorban az alkoholizmustól való visszatartás végett látja indokoltnak. Az eljárás során azonban nem nyert megállapítást az, hogy a vádlott rendszeresen italozna, vagy hogy az egyébként gyógyít­hatatlan betegségéből következő rohamokat az alkoholfogyasztás váltaná ki. önmagában az italozástól való visszatartás a biztonsági őrizet (kényszergyógy­kezelés) elrendelésére törvényes alapul nem szolgál. Az új eljárás során a vádlottat hosszabb idő óta megfigyelő Bv. Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézettől kell szakvéleményt bekérni arra vo­natkozóan, hogy a vádlott elmebetegnek tekintendő-e és hogy elmeállapo­tánál fogva bűncselekmények elkövetésétől tartani kell-e. Ezen újabb szak­vélemény alapján kell dönteni a biztonsági őrizet (kényszergyógykezelés) el­rendelésének kérdésében. (Legf. Bír. Bf. VIII. 2.144/1958. sz.) [2093.] 332. Kényszergyógykezelés elrendelése esetén meg kell állapítani, hogy büntethetőséget kizáró ok nem létében a cselekmény a Btk. melyik rendel­kezése szerint minősülne, s hogy ez esetben egy évet meghaladó avagy ezt meg nem haladó szabadságvesztés lenne-e kiszabandó. Az első fokú bíróság a vádlottat az emberölés kísérlete miatt ellene emelt vád alól a Be. 226. (1) bekezdés c) pontja alapján büntethetőséget kizáró okból felmentette. Egyben elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését. A vádlott már hosszabb, a cselekmény elkövetését is megelőző idő óta agysorvadásban, a halántéklebenyből kiinduló epilepsziában és nagyfokú elbutultságban szenved. Ez elmebeteg állapotánál fogva állandóan képtelen cselekményei társadalmi veszélyességének felismerésére, és e felismerésnek megfelelő magatartás tanúsítására. Az első fokú bíróság ítélete ellen a vádlott a kényszergyógykezelés elren­delése miatt, törvényes képviselője és védője pedig a kényszergyógykezelés­nek házi gondozásban foganatosítása végett jelentettek be fellebbezést. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálva az első fokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást úgy találta, hogy az ítéleti tényállás az ügy elbírálása szempontjából lényeges rész tekintetében megalapozatlan, és az ügy nincs kellően felderítve, így érdemi felülbírálatra nem alkalmas. 1. Az első fokú bíróság az elmeorvosszakértői vélemény alapján azt helye­sen állapította meg, hogy a vádlott a cselekményét olyan elmebeteg állapot­ban követte el, amely őt képtelenné tette cselekménye társadalomra veszé­lyes következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek meg­felelően cselekedjék. A vádlottnak ez az állapota jelenleg is fennáll. A vádlott esetében ezek szerint a Btk. 21. § (1) bekezdésében meghatá­rozott büntethetőséget kizáró ok forog fenn. 120

Next

/
Thumbnails
Contents