Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)

BK 27. Ha az ügyész a vádat elejti, a bíróság azonban a vádelejtést nem látja indokoltnak s az eljárást folytatja és ítéletet hoz [Be. 221. § (3) bek.], ez ellen az ügyész fellebbezési óvással élhet. Az ügyészt a Be. 234. §-a (1) bekezdésének I. pontja szerint megillető fellebbezési jog korlátozásának ugyanis ezzel kapcsolatosan semmi tör­vényes alapja nem volna. BK 28. A magánfél nem élhet fellebbezéssel az ellen az ítélet ellen, amely a polgári jogi igényt érdemben nem bírálta el, hanem őt igényének érvé­nyesítésével egyéb törvényes útra utasította. A Be. 234. § (1) bekezdés Ill/b. pontjának a speciális rendelkezése az említett irányú fellebbezés lehetőségét a magánfél részére kizárja, reá tehát a Be. 234. § (1) bekezdés IV. pontjának a rendelkezése nem vonat­koztatható. BK 35. Ha az elsőfokú bíróság a vádlottat a próbaidő alatt elkövetett cselek­ményért szabadságvesztésre ítélte, azonban elmulasztotta az előző fel­függesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését: nincs elvi akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság rendelje el az előző felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását. Ez az intézkedés ugyanis nem a konkrét ügyben kiszabott büntetés súlyosbítását jelenti, hanem az elítéltetéshez fűződő külön jogi jogkö­vetkezmény, amely nem lehet bírói mérlegelés tárgya. Mindamellett a gyakorlati szempontokat megfelelően szolgálja, ha ilyen esetben a másodfokú bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére az elsőfokú bíróságot hívja fel. Annál is inkább, mert az elsőfokú bíróságnak az összbüntetés kiszabását illetően amúgy is tennivalója van. BK 37. Felfüggesztés nélkül rövidebb tartalommal kiszabott szabadságvesztés súlyosabb büntetés, mint a hosszabb tartamú, de felfüggesztett szabad­ságvesztés. Megjegyzés: Lásd a BK 391. sz. állásfoglalást. BK 40. A Be. 263. §-ának (1) bekezdése szerint a hatályon kívül helyezés ese­tében a másodfokú bíróságnak meg kell jelölnie, hogy az eljárást melyik szakaszától kell megismételni. E rendelkezés alapján legalább az első­fokú tárgyalás egészének megismétlését kell elrendelni. Az előkészítő üléstől való megismétlésről azért nem lehet szó, mert az előkészítő ülés nem eredményezhetne más határozatot, mint amilyent 73

Next

/
Thumbnails
Contents