Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)
hajtandó szabadságvesztés kiszabásával érhető el. Az utóbbiak esetében viszont büntetőpolitikánk a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását nem tekinti általánosan alkalmazandó büntetési eszköznek. Az ilyen elkövetőkkel szemben rendszerint olyan büntetés kiszabása, illetve intézkedés alkalmazása indokolt és célravezető, mely az elítéltet nem fosztja meg személyes szabadságától és időlegesen sem emeli ki a társadalomban elfoglalt helyéből és munkájából. Kisebb jelentőségű bűncselekmény — rendszerint alkalmi jellegű — elkövetése miatt történő felelősségre vonás esetén ugyanis már az ilyen büntetéstől alaposan remélhető, hogy az elkövető a jövőben nem valósít meg újabb bűncselekményt. 111. A büntetés végrehajtásának a Btk. 70. §-a (1) bekezdése alapján történő felfüggesztése nem kivételes intézkedés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden első ízben bűncselekményt elkövető személyt ebben a kedvezményben kellene részesíteni. A Btk. 70. §-a (1) bekezdésének rendelkezése szerint a bíróság az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés vagy pénzfőbüntetés végrehajtását felfüggesztheti, ha az elkövető személyi körülményeire — különösen előéletére —, valamint az elkövetett bűncselekményre figyelemmel a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető. A büntetés célja pedig a Btk. 34. §-a szerint a társadalom védelme érdekében a bűncselekmény miatt a törvényben meghatározott joghátrány alkalmazása, az elkövető megjavítása, továbbá a társadalom tagjainak visszatartása a bűnözéstől. A büntetés végrehajtásának felfüggesztését az ítélkező bíróság a Btk. 70. §-a rendelkezései alapján — a Btk. 64. §-ának (1) bekezdésében írt, s ehelyütt is érvényesülő büntetéskiszabási elvekre figyelemmel — ugyanúgy értékelő tevékenysége útján dönti el, mint általában a büntetés kiszabását. A büntetés végrehajtása felfüggesztésének alapjául szolgál a szocialista társadalom értékítélete. A törvényi előfeltételek, a kiemelt alanyi és tárgyi körülmények, valamint a büntetési célok érvényesülése között szoros kölcsönhatás van, ezért azokat egységesen kell értékelni. Következésképpen a büntetés végrehajtásának felfüggesztésénél a bíróságnak a büntetési célok öszszessége megvalósulását kell szem előtt tartania: tehát a társadalom védelme érdekében az elkövető megjavítását és a társadalom tagjainak a bűnözéstől való visszatartása követelményét is. Ehhez képest a bíróságnak a büntetés végrehajtása felfüggesztésénél — az elkövető személyi körülményeinek értékelése és az elkövetett bűncselekmény jellegének és súlyának mérlegelése mellett — behatóan vizsgálni kell azt is, hogy a felfüggesztés összhangban áll-e a büntetés céljaival, szolgálja-e az elkövető megjavítása mellett a társadalom védelmének érdekét, s nem áll-e ellentétben az általános megelőzés követelményével. A büntetés végrehajtásának felfüggesztésére általában a viszonylag kisebb jelentőségű cselekményt megvalósító, olyan kedvező személyi és jellembeli tulajdonságokkal rendelkező elkövető esetében kerülhet sor, akinél — az általános megelőzés követelményének szem előtt tartása 63