Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1973)

tetési tételek megfelelő alkalmazása, másfelől pedig a minősítés alapjául nem szolgáló visszaesésnek nyomatékosan súlyosító körülményként való értékelése. A büntetési keretek, illetve a felemelt büntetési keretek alsó határát megközelítő vagy éppen azon lényegesen alulmaradó büntetések indokolatlan alkalmazása szemben áll a jogpolitikai elvek által kiemelt differenciálás követelményével és nem szolgálja a visszaesés elleni küzdelmet. A törvényi minősítés szerinti visszaesőknél — a büntetés kiszabása körében — különbséget kell tehát tenni aszerint, hogy az említett minősítés alapjául szolgáló előző elítélésre egy ízben, vagy pedig több esetben került sor. A többszörösen visszaesők között is — a korábbi elítélés akár minősítő körülmény, akár nem — különösen nagy a társadalomra veszélyessége azoknak, akik állandóan züllött életmódot folytatnak és ennek biztosítása érdekében nem riadnak vissza vagyon elleni bűncselekmények sorozatos elkövetésétől; továbbá azoknak a garázda, a társadalmi együttélés szabályait semmibevevő iszákos egyéneknek, akik mint visszaesők követnek el erőszakos, az élet vagy testi épség elleni bűncselekményeket. Az ilyen bűnelkövetőkkel szemben — ha az elbírálás alatt álló bűncselekmény egyébként is súlyosabb — általában a törvényi büntetési tétel felső határának a megközelítése, illetve alkalmazása mutatkozik szükségesnek. 5. Bíróságaink büntetéskiszabási gyakorlatában még a többszörös viszszaesőkkel szemben is észlelhető szubjektivizmus többnyire abban nyilvánul meg, hogy merőben súlytalan körülmények figyelembevételével szabnak ki törvénysértően alacsony tartamú büntetéseket. Gyakran érvényesül az a téves szemlélet is, amely indokolatlanul előtérbe helyezi a bűncselekmény kisebb tárgyi súlyát, az eredménynek az elkövető szándékától független elmaradását vagy csökkenését. Az ítélkezési gyakorlatban nemegyszer elmulasztják a visszaesők által elkövetett bűncselekmények megfelelő értékelését, ha a lopott vagy elsikkasztott tárgy értéke viszonylag csekélyebb. A visszaesésnél az elkövető társadalomra veszélyességének a foka kiemelkedő jelentőségű, ehhez képest az objektív tényezők alárendeltebbek. A tárgyi oldal jelentősége természetesen nem enyészhet el. 6. Amennyiben a törvényi rendelkezés szerint a bűncselekmény viszszaesőként elkövetettnek minősül, a bíróság a cselekményt ekként jelöli meg. A minősítés alapjául szolgáló visszaesésnél viszont a megfelelő súlyú büntetés kiszabását, a törvény szigorának az alkalmazását a bíróságnak az adott súlyosító körülmények tüzetes elemzésével kell megindokolnia. (Így pl., hogy az elkövetőt korábban már azonos vagy hasonló jellegű bűntettekért, garázda vagy erőszakos cselekményekért, vagy válogatás nélkül elkövetett bűncselekményekért már elítélték stb.) III. A visszaesők bűnözése elleni küzdelemben alapvető jelentősége van a bűncselekményt előidéző okok, az ezt lehetővé tevő körülmények, valamint a bűnelkövető személyisége vizsgálatának. 1. Ahhoz, hogy a megfelelő büntetéskiszabási gyakorlat kialakuljon, 34