Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

laján az élet és testi épség elleni támadások keletkeznek, amelyek a bűncselekmények elkövetését közvetlenül lehetővé teszik és amelyek a társadalmi, nevelési, etikai ráhatás eszközein kívül a büntetőjog intézményeivel is hatékonyan befolyásolhatók. A Legfelsőbb Bíróságnak az 1965. évben megalkotott 4. számú Irányelve e téren jelentősen segítette az ítélkezési gyakorlat egységessé válását. A társadalmi viszonyok fejlődése és a jogi szabályozás változása következtében azonban az ítélkezés részben új feladatok előtt áll. Ez az emberi élet hathatósabb büntetőjogi védelmének, valamint a helyes és egységes ítélkezési gyakorlatnak biztosítása céljából szükségessé tette, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Magyar Népköztársaság Alkotmányának 47. §-ában meghatározott jogkörében az élet és testi épség büntetőjogi védelmével kapcsolatban új irányelvben adjon iránymutatást. í. Az emberölés elhatárolása az élet és testi épség elleni egyéb bűncselekményektől Az élet elleni bűncselekmények körében kiemelkedő veszélyességű a szándékos emberölés, amelynek közvetlen tárgya: az emberi élet. 1. A gyakorlatban a szándékos emberölés kísérlete és az életveszélyt okozó testi sértés; a halálos következmény beállása esetén pedig a szándékos emberölés és a halált okozó testi sértés elhatárolása okoz nehézséget. Az említett bűncselekmények szándékos elkövetési magatartással valósulnak meg. Elhatárolásuk az elkövetőnek a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló konkrét tudattartalma alapján történhet. Az emberölés, illetőleg ennek kísérlete esetén az elkövető tudata átfogja a sértett halála bekövetkezésének lehetőségét, és ezt kívánja, vagy ebbe belenyugszik. Ezzel szemben az életveszélyt okozó testi sértés, valamint a halált okozó testi sértés esetében az elkövető szándéka csupán testi sérülés előidézésére irányul. Az életveszélyt okozó testi sértés esetén a szándéknak nem feltétlenül kell az eredményre kiterjednie; a halált okozó testi sértés esetén pedig az eredmény tekintetében gondatlanság áll fenn. Az elkövető tudatában fel sem merül a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetősége, vagy ha ez felmerül, azt nem kívánja, nem nyugszik bele abba, hanem könnyelműen bízik elmaradásában. Az elkövetés időpontjában fennálló tudati állapot megállapításánál, illetve annak megítélésénél, hogy az elkövető szándéka ölésre, avagy bántalmazásra, illetőleg egészségsértésre irányult-e: jelentős mértékben a külvilágban megnyilvánult, és így megismerhető tényekből kell visszakövetkeztetni. 2. Az emberölésre, illetőleg a testi sértésre irányuló szándék megállapításánál az elkövetéskori tudattartalomra a tárgyi (objektív) és alanyi (szubjektív) tényezőkből lehet következtetni. Ezeknek az alábbi — példálódzó jellegű — felsorolása segítséget ad az elkövetéskori tudattartalom, a szándék jellegének a helyes megítéléséhez. 44