Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)

A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. sz. tvr (továbbiakban: Bv tvr) 10. §-ának (1) bekezdése szerint a büntetés végrehajtási bíró a javító-nevelő munka végrehajtására más munkahelyet vagy munkát jelölhet ki, ha a javító-nevelő munka a) az ítéletben meghatározott munkahelyen nem hajtható végre, b) végrehajtása... más munkahelyen vagy más természetű munkával célszerű. A Bv tvr rendelkezése szerint a más munkahely vagy munka kijelölése végett az eljárást a büntetés végrehajtási bíró folytatja le, szükség esetén a kijelölt és kijelölendő új munkahely képviselőjét meghallgatja. A Bv tvr 60. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha az elítélt a határozat meghozatalakor munkaviszonyban áll, a bíróság a javító-nevelő munka végrehajtására rendszerint ezt a munkahelyet és általában az ez időben végzett munkát jelöli ki. Ha azonban az elítélt a határozat meghozatalakor nem volt munkaviszonyban, olyan munkáltatót kell kijelölni, ahol az elítélt a bíróság által meghatározott munkát végezheti és a végrehajtás során biztosítani tudják a büntetés célját szolgáló feltételeket. Lényegében ugyanígy rendelkezik a javító-nevelő munka végrehajtásáról szóló 6/1979. (VI. 29.) IM sz. rendelet 1, §-a is. Abból, hogy a javító-nevelő munka kiszabható olyan személlyel szemben is, aki a határozat meghozatalakor nem állt munkaviszonyban, a munkaviszonyban álló esetében pedig ugyanannak a munkahelynek a kijelölése kizárólag gyakorlati, célszerűségi megfontolás, végül a kijelölt munkahely utólagos megváltoztatására nem az ítélkező bíróság, hanem a büntetésvégrehajtási bíró jogosult, az következik, hogy a javító-nevelő munka kiszabásánál nem a munkahely, illetőleg a munka természetének a meghatározása az alapvető jelentőségű. Ha tehát a bíróság a határozat meghozatala előtt nem derítette fel, hogy a terhelt munkaviszonyban áll-e, illetve mely munkáltatónál áll munkaviszonyban, valamint milyen természetű munkát végez, ez a mulasztás téves ítéleti rendelkezéshez vezet, mely azonban nem hat ki a határozat érdemére. Minthogy pedig a javító-nevelő munka ilyen esetben az ítéletben meghatározott munkahelyen nem hajtható végre, a Bv tvr 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja folytán ez a megalapozatlanság utóbb a büntetés végrehajtási bíró eljárása során a törvényben nyújtott keretek között orvosolható. Indokolatlan a különbségtétel azon esetek között, amikor az elítélt a jogerős határozat meghozatalakor nem állt a bíróság által meghatározott helyen munkaviszonyban, illetőleg, amikor az elítélt a határozat jogerőre emelkedését követően, de a javító-nevelő munka végrehajtását megelőzően nem állt az ítéletben kijelölt munkahelyen munkaviszonyban. A fenti indokok alapján a törvény céljából és a jogszabály említett rendelkezéseiből az a helyes következtetés vonható le, hogy ha a javító-nevelő munkára ítélt a határozat jogerőre emelkedésének időpontjában a határozatban kijelölt munkahelyen nem állt munkaviszonyban vagy más természetű munkát végzett: a büntetésvégrehajtási bíró a törvényben meghatározott eljárás lefolytatása után a javító-nevelő munka végrehajtására más munkahelyet vagy munkát jelöl ki. 2. A bíróság a javító-nevelő munka alkalmazásakor köteles felderíteni, vizsgálni és értékelni a terhelt életvitelét, a munkához való viszonyát, munkaviszonyának jellegét és ezeknek a körülményeknek az együttes vizsgála182