Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1973-1980. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Biróságának a büntető jogalkalmazással kapcsolatos irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségü határozatai (Budapest, 1982)
kezdésének c) pontja szerint pedig a sértettet, illetve az egyéb érdekeltet az is képviselheti, akit erre külön jogszabály feljogosít. Az irányelv 23. pontja szerint a jogsegélyszolgálatot a vállalat minden dolgozója, nyugdíjasa és szakmunkástanulója így igénybe veheti. Az 1/1976. (III. 27.) SZOT számú irányelv alapján tehát a vállalat, az intézmény, az ipari szövetkezet stb. dolgozóját, nyugdíjasát és a szakmunkástanulót gondatlanságból elkövetett bűncselekmény esetében védőként, bármely bűncselekmény miatt indult büntető ügyben pedig mint a sértett, a magánfél vagy az egyéb érdekelt képviselője a jogsegélyszolgálat képviselheti. A katonai büntető eljárásban a szakszervezeti jogsegélyszolgálat védőkénti fellépésére a Be 337. §-ában foglalt rendelkezésre figyelemmel kerülhet sor. Ha az eljárás során megállapítják, hogy a bűncselekményt szándékosan követték el: a szakszervezeti jogsegélyszolgálat a továbbiakban védőként nem járhat el. BK84. 1. 1. A bűntetti eljárásban az első fokú ítélet megalapozatlansága kiküszöbölésének módját az határozza meg, hogy a megalapozatlanság részleges avagy teljes (a tényállás túlnyomó részét érintő). 2. Részleges a megalapozatlanság, ha az első fokú ítéletben iratellenes vagy helytelen ténybeli következtetésen nyugvó ténymegállapítások vannak, továbbá ha a tényállás hiányos vagy részben nincs felderítve. A másodfokú eljárásban a részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének módja: a tényállás kiegészítése, helyesbítése. 3. teljes (a tényállás túlnyomó részét érintő) a megalapozatlanság, ha az első fokú bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a tényállás felderítetlen. E megalapozatlanság bizonyítás alapján eltérő tényállás megállapításával küszöbölhető ki, erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a másodfokú bíróság a vádlottat felmenti vagy az eljárást megszünteti. Egyébként, ha eltérő tényállás megállapításának szükségessége merül fel, az első fokú ítélet hatályon kívül helyezésének törvényi feltételeit kell megvizsgálni. 4. Teljes megalapozatlanság esetén az első fokú ítéletet hatályon kívül kell helyezni. Amennyiben a megalapozatlanság a tényállás túlnyomó részét érinti, a hatályon kívül helyezés kivételesen mellőzhető akkor, ha a megalapozatlanságnak a bűnösség megállapítására, illetőleg a büntetés kiszabására lényeges kihatása nincs. Az utóbbi esetben a másodfokú bíróság az ügyet — eltérő tényállás megállapítása nélkül — a tényállás megalapozott része alapján bírálja felül. II. A vétségi eljárásban a másodfokú bíróság — a Be 274. §-a (2) bekezdésének esetét kivéve — eltérő tényállást állapíthat meg és ezzel a teljes megalapozatlanságot kiküszöbölheti. I. 1. Az 1973. évi I. törvénybe foglalt Be fellebbezési rendszerének egyik jelentős elve: kötöttség az első fokú bíróság ítéletének tényállásához [Be 239. § (1) bek. I. fordulat]. Nem érvényesül azonban a tényálláshoz kötöttség akkor, ha az első fokú bíróság ítélete megalapozatlan [Be 239. § (1) bek. II. fordulat]. 154