Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1981-1987. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1989)

BK 110. (1984. január 23.) /. Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén a bíróság elsősorban a fiatalkorú személyiségét és nevelhetőségét figyelembe véve bírálja el, hogy az összbüntetést az alapítéletben kiszabott szabadságvesztéssel egyező tartamban állapítja-e meg, vagy azt — a Btk. 108. §-ának (1) bekezdésében meghatározott célok eléréséhez szükséges mértékben — meghosszabbítja. A szabadságvesztés meghosszabbítása szempontjából jelentősége van az alapítéletben kiszabott szabadságvesztés tartamának és a javítóintézetben eltöltött időnek is. II. Javítóintézeti nevelés és javító-nevelő munka találkozása esetén a bíróság ugyancsak elsődlegesen a fiatalkorú személyiségének és nevelhetőségének figyelembevételével rendeli el az intézkedés vagy a büntetés végrehajtását, illetve azt, hogy a javító-nevelő munka tartalmát meghosszabbítja-e és milyen mértékben. Ha a fiatalkorút a javítóintézeti nevelésből már ideiglenesen elbocsátották, a bíróság általában a javító-nevelő munka végrehajtását rendeli el, tartamának esetleges meghosszabbítása mellett. A Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma 105. sz. állásfoglalásában iránymutatást adott arra, hogy az összbüntetésbe foglalás során nem alkalmazhatók a Btk. 83. §-ában meghatározott büntetéskiszabási elvek, az alapítéletekben már értékelt bűnösségi körülményeket az összbüntetési ítéletben nem lehet újraértékelni. Ez az iránymutatás nem vonatkozik arra az esetre, ha a bíróság javítóintézeti nevelést és szabadságvesztést foglal összbüntetésbe, mivel a Btk. 120. §-ának (2) bekezdése különleges szempontokat határoz meg erre az összbüntetésbe foglalásra. 1.1. Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén összbüntetésként a szabadságvesztést kell végrehajtani. Az összbüntetésbe foglalás akkor is kötelező, ha a bíróság a szabadságvesztést nem hosszabbítja meg. a) A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék. Az egyéni megelőzésnek javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés összbüntetésbe foglalása esetén is elsődleges jelentősége van, ezért a Btk. 120. §-ának (2) bekezdése alapján elsősorban a fiatalkorú személyiségének és nevelhetőségének figyelembevételével kell elbírálni, hogy az alapítéletben kiszabottal megegyező vagy legfeljebb egy évvel meghosszabbított tartamú szabadságvesztéstől várható-e a büntetés céljainak elérése. A fiatalkorú személyiségének jellemző vonásai, valamint könnyebben vagy nehezebben nevelhetőségére a bűncselekmény jellege, elkövetésének módja és indítéka, a fiatalkorú előélete, személyi körülményei alapján és a rendelkezésre álló egyéb adatokból lehet következtetni, s ezek mikénti értékeléséről az összbüntetési ítéletben számot kell adni. Következtetési alapul szolgálhat pl., hogy a fiatalkorú a javítóintézeti nevelés végrehajtása alatt milyen magatartást tanúsított; az intézetben, szökés közben vagy pedig az ideiglenes elbocsátás tartama alatt követte-e el a bűncselekményt stb. b) A szabadságvesztés esetleges meghosszabbítása szempontjából különös jelentősége van annak, hogy a bíróság az alapítéletben milyen tartamú szabadságvesztést szabott ki, és a fiatalkorú mennyi időt töltött a javítóintézetben. Ha a szabadságvesztés tartama a Btk. 120. §-ának (2) bekezdése szerinti meghoszszabbíthatóság mértékét (egy év) többszörösen meghaladja: ez a szabadságvesztéstartam rendszerint meghosszabbítás nélkül alkalmas a büntetés céljainak elérésére. A javítóintézeti nevelés a személyi szabadság elvonásával járó intézkedés, de letöl78