Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1981-1987. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1989)

Az indítóok ismerete segítséget nyújthat az eshetőleges szándékkal elkövetett em­berölés kísérletének a testi sértéstől való elhatárolásához. Az elkövetéskori konkrét tudattartalomra vonható következtetés a legkülönbözőbb indítóokokból, amilyenek pl.: az ellenséges, haragos érzület, a féltékenység, az indulat, a félelem, a szégyen­érzet, az elkeseredettség stb. Mindenkor lényeges az indítóok és a konkrét elkövetési cselekmény közötti kapcsolat feltárása és bizonyítása. Másfelől azonban a szándékra utaló szubjektív körülményeknek vagy más, ko­rábban fennállott konkrét indítóoknak a hiánya még nem zárja ki az emberölésre irányuló eshetőleges szándék megállapítását. c) Az elkövetéskori tudattartalom megállapításához szorosan kapcsolódhat a cse­lekmény véghezvitelét megelőző pszichikus folyamat feltárása; ez a folyamat a kül­világban megvalósult jelenségekből ismerhető meg. Ebben a vonatkozásban különö­sen nagy szerepe lehet az emberölés, illetőleg a testi sértés egyes minősített esetei törvényi tényállásához tartozó elemeknek. d) Végül annak eldöntésénél, hogy az elkövető szándéka ölésre vagy testi sértésre irányult-e, jelentőséghez jut az elkövetőnek a sértetthez fűződő kapcsolata, rokoni viszonya, érzelmi kötődése és egyéb alanyi mozzanatok is. 3. Az alanyi és tárgyi körülmények feltárása és elemzése, valamint összhatásukban, kölcsönös összefüggésükben való sokoldalú mérlegelése során, az elkövetés konkrét körülményei között, vizsgálni kell egyfelől az elkövető, másfelől a sértett életkorát, egészségi és fizikai állapotát is. Ezeknek nemcsak az emberölés, illetőleg a testi sértés megállapítása, hanem az említett bűncselekmény minősített eseteinek a megítélése szempontjából is jelentősége lehet. így az az elkövetési magatartás, amely az erős testi felépítésű sértett esetében legfeljebb testi sértés megállapítását eredményezheti, kisgyermek, törődött, idős ember vagy magatehetetlen sértett esetében megalapoz­hatja pl. a cselekménynek emberölés kísérleteként való értékelését. 4. A jogirodalom és az ítélkezési gyakorlat a törvényi tényállásban foglalt ered­mény fajtája szerint különbséget tesz egyrészt a jogtárgyat sértő, másrészt az ezt veszélyeztető bűncselekmények között. A Btk. 170. §-a (5) bekezdésének I. fordulatában meghatározott életveszélyt okozó testi sértés nem „tiszta" veszélyeztetési bűncselekmény, mert az elkövetési maga­tartás csak az érintett egyik jogtárgyat — az emberi életet — veszélyezteti, a másik jogtárgyat pedig — a testi épséget — ténylegesen sérti. Az életveszély fogalmilag a halál bekövetkezésének a reális lehetőségét jelenti, de nem azonosítható a halál szükségszerű beállásának a lehetőségével. Az előbbiről akkor van szó, ha a testi sértés folytán megindult az az okfolyamat, amely a halál bekövetkezéséhez vezethet, de rendszerint fennáll az életveszély megszüntetésére, illetőleg a halál elhárítására alkalmas beavatkozás lehetősége is. A hírközlés, a köz­lekedési hálózat, az egészségügyi ellátás és szolgálat, valamint az orvostudomány jelenlegi fejlettségére tekintettel ma már rendszerint nem a „véletlenen" múlik az életveszély tényleges elhárítása. Mindez a társadalmi tudatban is általánosan ismert. A sérülés életveszélyes volta szakkérdés, amelyet az orvosszakértő igénybevéte­lével kell megállapítani. Az orvosszakértő nyilatkozik abban a kérdésben is, hogy az életveszély az adott esetben közvetlen vagy közvetett volt-e. Ennek azért van jelen­tősége, mert az életveszélyt okozó testi sértés megállapítása rendszerint akkor indo­kolt, ha a testi sértés közvetett életveszélyt idézett elő. Életveszélyt okozó testi sértés megállapításának van helye, ha a testi sértésre irányuló magatartást tanúsító elkövetőnek a szándéka az életveszélyre is kiterjed, mert ennek bekövetkezését kívánja vagy ebbe belenyugodva cselekszik. Ilyen szán­dék hiányában akkor kell ezt a bűncselekményt megállapítani, ha a beállott élet­33

Next

/
Thumbnails
Contents