Czili Gyula - Mátyás Miklós (szerk.): Büntető elvi határozatok, 1981-1987. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései, kollégiumi állásfoglalásai és elvi jelentőségű határozatai (Budapest, 1989)

külön feltételek fennállásához köti. A büntetéskiszabás elvei (Btk. 83. §) nem teszik lehetővé, hogy a büntetés kiszabása körében a bíróság figyelembe vegye a büntetés mellett alkalmazott intézkedést. A visszaesőként, különös visszaesőként vagy többszörös visszaesőként értékelésnek jelentősége van a büntetési tétel meghatározása, valamint az egyéb joghátrány alkalmazása szempontjából, és kihatása van az esetleges jövőbeni bűncselekmény elbírálásánál is. Ezért az elkövetőnek ezt a minőségét a bírósági határozat rendelkező részében fel kell tüntetni. A visszaesői, különös visszaesői, illetőleg többszörös visszaesői minőség az elkövető személyiségének a jellemzője, tehát az elkövető esik a visszaesőként (különös visszaesőkénti, többszörös visszaesőkénti) értékelés alá. Ezért a bíróság határozatában a bűnösség kimondása és a cselekmény minősítésének a Legfelsőbb Bíróság által közzétett megjelölését követően a büntetést kiszabó rendelkezésben kell erre utalni [pl. ... vádlott bűnös ... bűntettében, s ezért őt — mint visszaesőt (többszörös visszaesőt) — fegyház (illetve börtön, fogház) büntetésre ... ítéli]. A bűnhalmazatban álló cselekmények esetében szükséges annak kifejezésre juttatása is, hogy mely bűncselekmény tekintetében áll fenn az elkövető különös visszaesői minősége. Amikor a törvény a bűncselekmény minősített eseteként határozza meg a cselekmény különös visszaesőkénti értékelését. [Btk. 166. § (2) bek. h) pont], ezt a körülményt a bűncselekmény megjelölésénél kell kifejezésre juttatni. A Legfelsőbb Bíróság 6. számú irányelve hatályát veszti. 15. számú Irányelv az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről A szocialista társadalomban központi szerepe van az embernek. Az emberi és állampolgári jogok között az első helyet foglalja el az élethez és annak kiteljesedéséhez való jog, amely egyben az emberi élet kimagasló társadalmi értékét is jelzi. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya biztosítja az élet, a testi épség és az egészség védelmét. Éppen ezért az 1978. évi IV. törvény (Btk.) sokoldalú büntetőjogi védelemben részesíti az emberi életet, testi épséget, egészséget és a személyiséget az ezeket érhető különböző támadások ellen. Az emberi életet védő büntetőjogi szabályok helyes érvényesítése elsőrendű társadalmi, jogpolitikai érdek és egyben alapvető bűnüldözési, igazságszolgáltatási feladat. E feladat megoldása során — a bűnözés csökkentése érdekében — különös gondot kell fordítani azokra az okokra és körülményekre, amelyek talaján az élet és testi épség elleni támadások keletkeznek, amelyek a bűncselekmények elkövetését közvetlenül lehetővé teszik és amelyek a társadalmi, nevelési, etikai ráhatás eszközein kívül a büntetőjog intézményeivel is hatékonyan befolyásolhatók. A Legfelsőbb Bíróságnak az 1965. évben megalkotott 4. számú Irányelve e téren jelentősen segítette az ítélkezési gyakorlat egységessé válását. A társadalmi viszonyok fejlődése és a jogi szabályozás változása következtében azonban az ítélkezés részben új feladatok előtt áll. Ez az emberi élet hathatósabb büntetőjogi védelmének, valamint a helyes és egységes ítélkezési gyakorlatnak biztosítása céljából szükségessé tette, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Magyar Népköztársaság Alkotmányának 47. §ában meghatározott jogkörében az élet és testi épség büntetőjogi védelmével kapcsolatban új irányelvben adjon iránymutatást. 30