Nagy Zoltán (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 3. kötet, 1980-1986 (Budapest, 1988)

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a szállítási szerződés érvényesen létrejött. Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 312 720 Ft-ot és 1984. május 28-tól járó késedelmi kamatát fizesse meg a felperesnek. Az ítélet indokolása szerint nem jött létre a peres felek között 1982. III. negyedévre érvényes szállítási szerződés. Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, az első fokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását kérte. A fellebbezés a következők szerint alapos. A perben azt a kérdést kellett eldönteni, hogy a felek között 1982-ben létrejött-e szerződés 30 000 db görgős rács szállítására. A Ptk. 205. §-a értelmében a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Annak megállapításához azonban, hogy a felek nyilatkozata egybehangzik-e, azaz a szerződés közöttük létrejön-e, azt is meg kell vizsgálni, hogy a feleket milyen okok és milyen szükségletek indították a nyilatkozatok megtételére, azt megelőzően milyen tárgyalásokat folytattak, akaratukat esetleg ráutaló magatartással kifejezésre juttatták-e. A peres felek már 1981-ben is szerződéses kapcsolatban állottak egymással a görgős rácsok szállítása tekintetében, majd 1982 áprilisában tárgyalásokat folytattak újabb szerződés megkötéséről. Az előzetes megbeszélés alapján a felperes telexen feladta megrendelését 30 000 db rács III. negyedévi szállítására. Ezt a megrendelést május 12-én visszaigazolta az alperes oly módon, hogy a rendelt mennyiségből 15 000 db szállítását november 30-ig vállalta. A felperes a visszaigazolás előtti napon a telexen adott megrendelését írásban megerősítette, viszont a május 12-i visszaigazolást aláírva nem küldte vissza. A felperes arra hivatkozott, hogy a Ptk. 213.§-ának (2) bekezdése értelmében az alperes megrendelését elfogadó nyilatkozata — mivel annak tartalma az ajánlattól eltér — új ajánlatnak minősül, melyre viszont a felperes az ajánlati kötöttségre nyitvaálló 30 napos határidő alatt nem nyilatkozott, ezért a szerződés nem jött létre. Amennyiben a bíróság a szerződési nyilatkozatokat, illetve azok időpontját formálisan vizsgálná, valóban erre a következtetésre kellene jutnia. Az ügy körülményeiből azonban egyértelműen megállapítható, hogy a felek 30 000 db görgős rács tekintetében szerződést kívántak kötni egymással, ebben meg is állapodtak, a rácsokra a felperesnek szüksége volt, mivel azok felhasználásával készült bevásárló táskák szállítására már egy vevőjével tárgyalásokat folytatott. Az alperes a telexben feladott megrendelést 30 000 db termék tekintetében elfogadta. Tény, hogy a visszaigazolás cégszerű aláírását kérte, de miután a felperes a megrendelését írásban is megerősítette, ettől eltekinthetett, hiszen az egybehangzó akaratnyilatkozat megtörtént. Az is kétségtelen, hogy 15 000 db görgős rács tekintetében az alperes a megrendeléstől részben eltérő határidőt vállalt, és erre nézve a felperes nem nyilatkozott. A Ptk. 216.§-ának (2) bekezdése értelmében bizonyos esetekben a nyilatkozattétel elmulasztása ráutaló magatartásnak minősülhet. Az eset körülményeit vizsgálva, különösen azt, hogy a felperesnek a vevőjével folytatott tárgyalásai nem vezettek eredményre, hogy a felperes az alperessel folytatott — a tárgyalást megelőző — levelezésében egy alkalommal sem hivatkozott arra, hogy közöttük szerződés nem jött létre, hogy eredetileg a keresetét is más jogcímre alapította, valamint az ellenértéket háromszor is átutalta, a Legfelsőbb Bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a felperes nem tekintette lényegesnek a teljesítési határidő tekintetében a részleges véleményeltérést, hallgatásával mint ráutaló magatartással a szerződést az alperes által visszaigazolt tartalommal elfogadta. Mivel a peres felek között a szerződés a fent kifejtettek értelmében létrejött, a felperes nem hivatkozhat arra, hogy tartozatlanul fizetett, ezért a vételár visszafizetésére irányuló keresete alaptalan. 47