Nagy Zoltán (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 3. kötet, 1980-1986 (Budapest, 1988)

szolgáltatni a felperesnek, ezért helytállóan kötelezte az első fokú bíróság kártérítés jogcímén a hiányzó termék ellenértékének megfizetésére. A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. II. 30 751/1981. sz., BH198311. sz. 35.) 36. Fejlesztési pénzeszközök átadására kötött megállapodás nem nevesített — atipikus — szerződés, amelyből a kötelmi jog általános szabályai szerint keletkezik kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság annak követelésére [67/1970. (XII. 31.) PMsz* Ptk. 198. § (1) bek., 210. § (4) bek., 395. § (1) bek.]. Az első fokú bíróság—a keresetnek megfelelően — arra kötelezte az alperest, hogy a jogelődje által fejlesztési pénzeszköz átadására vállalt kötelezettség alapján fizessen meg a felperesnek 2 millió forintot. Az első fokú ítélet indokolása megállapítja, hogy a felek között fejlesztési forrás átadás-átvétele tárgyában kötött megállapodás a közszolgáltatási szerződés kiegészítésének minősül, ezért nem fogadható el az alperesnek az az álláspontja, hogy a felek között vállalkozási szerződés jött létre. Ezért őt a Ptk. 395. §-ának (1) bekezdése alapján a feltétlen elállási jog nem illeti meg. Egyébként is ez a jog csak addig gyakorolható, amíg teljesítés nem történt. A perbeli esetben a felperes vállalt kötelezettségét 1977-ben teljesítette, míg az alperes elállásának minősülő nyilatkozatát 1978. szeptember 9-én közölte a felperessel. Az alperesnek — az indokolás szerint — nem volt alapja arra, hogy a szerződést a Ptk. 210. §-ának (4) bekezdése szerint sikerrel megtámadja. A szerződés megkötésére a felperes nem vette rá az alperest, s a beruházás műszaki körülményeinek előfeltétele körében sem tévesztette meg. Az alperes fellebbezésében kérte az ítélet megváltoztatását. A fellebbezés nem alapos. A felperes és az alperes jogelődje megállapodást kötöttek arról, hogy az alperes fejlesztési alapjából 3 800 000 Ft-ot átad a felperesnek a m-i 120/középfeszültségű táppont bővítésére. Ebből az összegből az alperes jogelődje 1978. március 31-ig 1 millió forint és 1979. március 31-ig ugyancsak 1 millió forint átutalását vállalta. A fejlesztési pénzeszközök gazdasági társuláson kívüli átadását a 67/1970. (XII. 31.) PM sz. rendelet tette lehetővé. A fejlesztési pénzeszközök átadására kötött megállapodás nem nevesített (atipikus) szerződés, amelyre a kötelmi jognak az általános, valamennyi szerződésre vonatkozó szabályai az irányadók, elsősorban az, hogy a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére [Ptk. 198. § (1) bek.]. A vitás megállapodásból mindkét félre nézve jogok és kötelezettségek származtak. A felperes a maga részéről teljesítette a szerződésben vállalt szolgáltatást és így jogosan lépett fel azzal az igénnyel, hogy az alperes is tegyen eleget a kötelezettségének. A kötelezettség érvényességét nem érintette az a körülmény, hogy a jogutódlás bekövetkezte után az alperes a jogelődje által elhatározott saját fejlesztését nem valósította meg és többé nem volt szüksége a megállapodásban igényelt többletenergiára. Az első fokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy az alperes alaptalanul hivatkozott a Ptk. 395. §-ának (1) bekezdésében szabályozott elállási jogra, mert a felek nem a megrendelő vállalkozói kapcsolat viszonyában voltak. Az alperes jogelődje a felperes közlése alapján tudomásul vette, hogy a felperes a már akkor is igényelt többletenergiát csak kötelezettség nélkül tudja szolgáltatni, s hogy a biztonságos energiaszolgáltatáshoz és a perspektivikus igények kielégítéséhez fejlesztés szükséges. 39