Nagy Zoltán (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 3. kötet, 1980-1986 (Budapest, 1988)

A fellebbezés nem alapos. Az alperes részéről indokoltan történt a minőségi átvételnek az állatok bontása utáni elvégzése. A közös minősítésre [R. 10. § (3) bek.] az alperes lehetőséget adott, amikor a minőségi vizsgálat másnapi időpontját közölte a felperessel. Az a körülmény pedig, hogy a felperes ezen nem jelent meg, nem eredményezhette a bontott állatok minőségi vizsgálatának felfüggesztését, illetve egy esetleges szakértői vizsgálat miatt a feldolgozás elhalasztását. Az alperes tehát a minőségi átvételt közös minősítés helyett kénytelen volt az R. 10. §-a (1) bekezdésének rendelkezései szerint maga elvégezni. Az egyoldalú minőségi átvételre tehát éppen a felperes magatartása miatt került sor. Ezért téves és megalapozatlan az a fellebbezési érvelés, hogy az alperes a minőségi átvétel terén rosszhiszeműen, monopolhelyzetével visszaélve járt el. A felperesnek a minőségi átvételtől való távolmaradása nem jelenti a távollétében alacsonyabb minőségi osztályba történt besorolás elismerését. Ebből következik, hogy az egyoldalú vizsgálattal történt osztályozás helyességének a bizonyítása az alperest terheli. Az R. 12. §-ában a mennyiségi és minőségi kifogásolás rendjére előírt jogcselekmények elmulasztásának — a bizonyítás egyéb lehetőségei folytán — a per elbírálása szempontjából nincs döntő jelentősége. Ezért az első fokú bíróság helyesen járt el, amikor az alperes indítványa alapján a minősítéssel kapcsolatos szakkérdések tisztázására igazságügyi mezőgazdasági szakértőt rendelt ki. A per további adatai — így különösen az első fokú bíróság által kirendelt igazságügyi mezőgazdasági szakértő véleménye — szerint a kacsa 56 napos életkoráig tekintendő pecsenyekacsának. Ezt követően ugyanis rohamosan tokosodni kezd, ami miatt abból I. osztályú árut kitermelni nem lehet. A 70 napos életkorú állománynak a rendkívüli tokosság miatt részben II. osztályú áruként való minősítése tehát elfogadható. Az árkülönbözet megfizetése iránt indított keresetet elutasító ítélet tehát megalapozott, ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf III. 30 750/1979. sz., BH1980/6. sz. 220.) 136. Ha a megrendelő a vállalkozói szolgáltatás hibájának kijavításáról kellő szakképzettség és felszerelés hiánya miatt nem tud meggyőződni, a vállalkozónak kell őt olyan helyzetbe hoznia, hogy átvételi kötelezettségének eleget tehessen s az evégből — pl. a kéményekre vonatkozó — szükséges vizsgálati eredményt és adatokat rendelkezésére kell bocsátania [19/1970. (XI. 5.) ÉVM sz. r. 2. §(2) bek., 5/1968. (IV. 6.) ÉVM sz. r.-teP közzétett építési szerződési alapfeltételek 29. § (2) bek.]. A felperes az alperes által kivitelezett lakóépülettel kapcsolatosan egy korábbi keresetében a thermoforkémények hibája miatt szavatossági igényt érvényesített. A bíróság az alperest a hiba megszüntetésére kötelezte, ennek határidejét 1976. március 31. napjában állapította meg. A felperes, azt állítva, hogy a T/l, T/3, T/6, jelű kémények kijavítása nem történt meg, újabb keresetében azt kérte, hogy a bíróság az alperest ezek hibáinak kijavítására kötelezze. Az alperes azzal védekezett, hogy a hibákat kijavította, illetve hogy a kijavítási költségnek megfelelő 7600 forintot — megállapodás alapján — a kijavítást részben elvégző beavatkozónak átutalta. Csatolta az építési naplóba foglalt megállapodást. A beavatkozó úgy nyilatkozott, hogy a megállapodás a 3 db tartalékkéményre vonatkozott, a per tárgya a boylerek fűtését érintő további 3 kémény. Ezekre vonatkozóan megállapodás nem jött létre, a hibák kijavítása nem történt meg. Az első fokú bíróság az alperest a kéményhibák 1979. március 31. napjáig történő megszüntetésére kötelezte. Az ítéletet azzal indokolta, hogy a beavatkozó és az alperes közötti megállapodás nem a perbeli kéményekre vonatkozik, az alperes a fürdőszobák thermoforkéményeinek hibáit nem szüntette meg. 114