Aradi Frigyes (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1979 (Budapest, 1982)

désében és a 7/1978. (II. 1.) MT számú rendelet 3. és 37. §-aiban" szavak lépnek. Az indokolás harmadik bekezdéséből „a 10/1966. (II. 14.) Korm. szá­mú rendelet 17. §-a, illetve" szavakat törölni kell. A 4. tétel indokolása első bekezdésének első mondatában a „Ptk. 207. §-ának (2) bekezdése" szavak helyébe a „Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése" szavakat kell iktatni. A bekezdés második és harmadik mondata helyébe az alábbi szöveg lép: „A Ptk. 226. §-ának (3) bekezdése foglal magában ren­delkezéseket a szerződés lényeges tartalmát képező árak megállapítására vonatkozólag; ez ad iránymutatást a gazdasági perek elbírálásánál is". Az indokolás második, harmadik és ötödik bekezdését törölni kell. Az 5. tétel indokolásának első bekezdésében zárójel között említett „Ptk. 207. § (2) bek." szavak helyébe a „Ptk. 205. § (2) bek." hivatkozást kell be­iktatni. A 7. tétel indokolása negyedik bekezdésének első mondata helyébe a kö­vetkező szöveg lép: „Szállítási szerződés esetén a bíróságnak az egyéb fel­tételek mellett a 7/1978. (II. 1.) MT sz. rendelet 5. és 6. §-át figyelembe kell venni". A 8. tétel indokolásának második bekezdésében a zárójel között említett „20/1972. (XII. 5.) ÉVM—ÁH sz. r. 17. §-ának (1) bekezdése" mondatrész helyébe a „31/1977. (XII. 14.) ÉVM—ÁH sz. r. 1. §-ával módosított 17/1975. (XII. 28.) ÉVM—ÁH sz. r. 16. §-ának (1) bekezdése" szavakat kell felvenni. Ugyanezen bekezdés negyedik mondatából „az említett rendelet 25. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabály megfelelő alkalmazásával" szövegrészt tö­rölni kell. A „10/1966. (II. 14.) Korm. sz. rendelet 24. §-ának (2) bekezdése alapján" szavak helyébe pedig a „Ptk. 241. §-ának alkalmazásával a 7/1978. (II. 1.) MT sz. rendelet 5. és 6. §-ára is figyelemmel" szavakat kell beillesz­teni. A 9. tétel indokolásának harmadik bekezdésében „a 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 24. §-ának (2) bekezdése alapján" szavakat törölni kell. A negyedik bekezdésben a „10/1966. (II. 14.) Korm. sz. rendelet 23. §-ában" szavak helyébe a „Ptk. 381. §-ának (1) bekezdésében, illetve 395. §-ának (1) bekezdésében" szavakat kell beiktatni, „a 28/1966. (Kk. É. 21.) KkM számú utasítással közzétett importtermékekre vonatkozó belföldi szál­lítási alapfeltételek 49. §-a értelmében" szavakat pedig törölni kell. — A he­tedik bekezdésben „a 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 24. §-ának (2) bekezdése alapján" szavak helyébe „a jogszabályban meghatározott esetben" szavakat kell felvenni. — A nyolcadik bekezdésből a zárójelben levő „[10/1966. (II. 14.) Korm. sz. r. 55. § (1) bek.]" hivatkozást törölni kell. A 10. tétel indokolásának második bekezdésében a kezdő mondat „A 10/ 1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 48. §-ában" szavai helyébe „A 7/1978. (II. 1.) MT számú rendelet 18. §-ának (1) bekezdésében" szavak lépnek. A harmadik bekezdésben zárójel között említett a „10/1966. (II. 14.) Korm. sz. r. 23. §" mondatrész helyébe a „Ptk. 226. § (4) bek, és 320. §" szöveget kell felvenni. (GK 20. sz., BH 1978/4. sz.) 59. A gazdasági kollégiumi és tanácselnöki értekezleti állásfoglalásokban előforduló „szocialista szervezetek" kifejezésen a Polgári Törvénykönyv 685. §-ának c) pontja, illetve az 1978. évi 2. sz. tvr. 24. §-a (2) és (3) bekez­dése értelmében „gazdálkodó szervezetek"-et kell érteni. A Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. 34

Next

/
Thumbnails
Contents