Aradi Frigyes (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1979 (Budapest, 1982)

Az alperes viszontkeresetének elutasítása a kereset szerinti marasztalásból következik, a szerződéseket nem a felperes, hanem az alperes szegte meg, az ennek kapcsán keletkezett kára önokozta kár, amelyet a felperes nem köteles megtéríteni, annál kevésbé, mivel a gépkocsitároló vonatkozásában szakértő nélkül is megállapítható, hogy a felperes által forgalmazott gépkocsitároló az alperes találmányával nem azonos. * Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett. A fellebbezés alapos. Az alperest a szellemi tulajdonát alkotó szolgálati találmányokra nézve rendelkezési jog illeti meg, ez a jog forgalomképes, függetlenül attól, hogy a szabadalmi oltalmat kérte vagy megkapta-e. Az alperes a találmányokat — szabadalmi oltalom nélkül is — jogosult volt vagy saját maga hasznosítani vagy a hasznosítási jogát másnak átengedni. Nincs ugyanis jogi akadálya annak, hogy a szabadalmi oltalomban nem részesülő találmányok hasznosítására is szerződni lehessen. Ilyen esetben a hasznosító sem szabadalmi bejelentést tenni, sem a szabadalmi oltalmat megszerezni — elvállalás esetét kivéve — nem köteles. Az a tény, hogy az adott esetben az alperes szabadalmi bejelentést tett, egymagában nem jelenti, hogy a találmányok hasznosítási jogát ilyen védettséggel engedte volna át vagy ilyen védettséget köteles lett volna megszerezni. A szerződések tartalma szerint az alperes kizárólagos jogot adott a felperesnek a szellemi termékeinek gyártására és értékesítésére, mégpedig olyan állapotban, amilyenben ezek — a felperes által is ismerten — a szerződéskötéskor voltak, vagyis a felperes is csak a szabadalmi oltalom nélküli találmányok gyártási és értékesítési jogát szerezte meg. Az alperest a szerződések nem kötelezték arra, hogy a találmányaira szabadalmi oltalmi jogot szerezzen. A szerződésekben a hasznosítások kizárólagosságára vonatkozó kikötés csak azt jelenti, hogy az alperes a műszaki újdonságok hasznosítására másoknak engedélyt nem adhatott és azokat saját maga sem hasznosíthatta. Ezt a negatív irányú (tartózkodási) szerződéses kötelezettségét az alperes nem szegte meg, ezt a felperes nem is állította. A szabadalmi oltalom fennállásának vagy megszerzése elvállalásának a hiánya tehát nem volt akadálya annak, hogy az alperes találmányainak a hasznosítására — a szolgáltatásoknak a szerződéskötéskori állapotában, vagyis szabadalmi oltalmi jog nélküli találmányokra — a felperessel érvényes szerződést kössön és abban a felperesnek kizárólagos gyártási és értékesítési jogot engedélyezzen [1969. évi II. tv. (Szt.) 17. §]. A felperesnek a szerződések megkötésekor tisztában kellett lennie azzal, hogy az Szt. 10. §-ának (1) bekezdésében szabályozott tartalmú kizárólagos hasznosítási jogot nem szerezhetett, hiszen az alperes nem volt szabadalmas, ilyen tartalmú jogot tehát a felperesre nem ruházhatott, és annak későbbi megszerzésére a szerződés sem kötelezte. A jogszavatosság elvállalásából sem következik, hogy a felek szabadalommal védett szellemi termékek hasznosítására szerződtek volna, vagy az ilyen jog megszerzésére az alperes kötelezettséget vállalt volna. A jogszavatosság is csak a hasznosításra átengedett jog olyan állapotára és terjedelmére vonatkozott, ami a szerződéskötéskor fennállott. Egyébként a felperes sem állította, de adat sincs arra, hogy az átengedett hasznosítási jogot harmadik személy joga korlátozta vagy befolyásolta volna. Az alperest a szerződések a mintaoltalom megszerzésére sem kötelezték. 27