Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

az eredeti állapotot nem lehet helyreállítani — a vagyoni előnyt, amelyhez ezáltal jutott, visszatéríteni tartozik. A felek egyező előadása szerint a felperes szállított, és az alperes az árut átvette ugyan, egyidejűleg azonban közölte, hogy a felperes által felszámított árat nem fogadja el, sőt csak az általa helyesnek vélt árat fizette ki. Ennek folytán nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az alperes ráutaló magatartással a felperes által megjelölt drágább árat elfogadta. Ez akkor lenne alapos, ha az alperes az áru vételárát kifogás nélkül kifizette volna. Az eredeti állapot helyreállítására nincs lehetőség, mert az alperes az árut felhasználta, ezáltal a felperes rovására vagyoni előnyhöz jutott, nála jogalap nélküli gazdagodás jelentkezett, amelyet a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése értelmében köteles visszatéríteni. A gazdagodás mértékének, illetőleg a megtérítendő összegnek általában a szolgáltatás ellenértéke felel meg, ezért a gazdagodás mértékét az illetékes árhatóság szakvéleményének beszerzése útján helyes meghatározni. Minthogy a gazdagodás mértékét az összes körülmény mérlegelésének alapján kell megállapítani, az adott esetben azt is figyelembe lehet venni, hogy az alperes a kutatási, fejlesztési feladat megvalósításához 3 100 000 forint fejlesztési hozzájárulást adott a felperesnek. A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre tekintettel az első fokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes nem a nyomtatott áramköri lapoknak az 1971. január 14-i „kutatási, fejlesztési és szállítási szerződés"nek nevezett megállapodás irányára alapján kiszámításra kerülő ki nem fizetett vételárat, hanem az ezek felhasználása folytán keletkezett jogalap nélküli vagyoni előnynek (gazdagodás) megfelelő összeget köteles a felperesnek megfizetni, amelynek összegét — szükség esetén szakértő bevonásával — a további eljárás során kell megállapítani. (Legf. Bír. Gf. II. 31 605/1974. sz., BH 1975/10. sz. 476.) 76. Nem állapítható meg a szerződés ráutaló magatartással történt módosítása, ha erre vonatkozóan a felek írásban kifejezett akaratnyilatkozatai tartalmilag eltérnek [10/1966. (II. 14.) Korm. sz. r. 22. §, Ptk. 216. §, 239. §]. (KGD II—82 876/1972. sz., BH 1973/1. sz. 28. — L- 357. sorszám alatt.) 77. Egymagában az a körülmény, hogy a megrendelő a vállalkozó által — az utólag elkészített költségvetési főösszesítőben, illetőleg végszámlában — érvényesített magasabb haszonkulcsot a számlaellenőrzés során nem kifogásolja, nem minősül elfogadásnak, illetve a szerződést módosító akaratot kifejező ráutaló magatartásnak [Ptk. 216. § (2) bek., 239. § (1) bek., 297. § (2) bek., Pp. 206. § (1) bek.]. (G. törv. IX. 32 761/1973. sz., BH 1974/9. sz. 389. — L. 624. sorszám alatt.) 78. GKT 81/1973. sz* * Hatályon kívül helyezte a GKT 1/1978. sz. állásfoglalás, BH 1978/4. sz. 56