Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)
A felperes vevő az 1970. július 9-én megkötött adásvételi szerződéssel 87 alperestől 23 db ászokhordót vásárolt. A felek a szerződésben úgy állapodtak meg, hogy a felperes 16 db hordót elszállít, 7 db-ot pedig az alperes hozzájárulásával továbbra is annak pinceraktárában tárol. Megállapodtak abban is, hogy amennyiben az alperes a 7 db hordó tárolására szolgáló pincét eladja, a felperes a visszamaradt hordók elszállításáról gondoskodik. Az alperes az említett pincét 1971. május 10-én kelt adásvételi szerződéssel eladta egy állami gazdaságnak (a továbbiakban: gazdaság), erről azonban a felperest nem értesítette, s így a felperes 7 db hordója a gazdaságnak átadott pincében maradt. A gazdaság 1971 nyarán a hordókat a szabadba kihelyezte, majd 1971. október 28-án kelt levelében értesítette a felperest, hogy a „hordóelemek" elszállításáról gondoskodjék. Az értesítés kézhezvétele után a felperes megbízottja megjelent a helyszínen, ahol azonban csak olyan deformálódott hordóelemeket (dongákat) talált, amelyekből a hordókat már nem lehetett összeállítani. A felperes 1971. november 25-én kelt levelében a fenti körülményt közölte mind az alperessel, mind pedig a gazdasággal és a kára megfizetését kérte. Minthogy a jogvitát peren kívül nem rendezték, a felperes a kár megtérítésére kérte az alperest kötelezni. Az alperes érdemleges ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A keresetnek mind a jogalapját, mind az összegszerűségét vitatta. A jogalap tekintetében előadta, hogy a kár nem azért következett be, mert a felperest a pinceeladásról nem értesítette, hanem amiatt, hogy a gazdaság a hordókat a szabadba kihelyezte. Az összegszerűség vonatkozásában előadta, hogy a megsemmisült hordók száma nincs kellően bizonyítva. Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Ítéletét azzal indokolta, hogy a károkozó nem az alperes, hanem a gazdaság. A kár ugyanis nem az alperesnek abból a mulasztásából keletkezett, hogy a raktár eladásáról a felperest nem értesítette, hanem annak a következménye, hogy a gazdaság a hordók felelős őrzéséről [Ptk. 196. § (1) bek.] nem gondoskodott, sőt a hordókat a szabadba kihelyezte. Ezért a felperesnek a gazdasággal szemben kell a kártérítési igényét érvényesítenie. A megyei bíróság ítélete jogerőre emelkedett. — Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A megyei bíróság a tényállás kellő felderítése nélkül hozta meg határozatát és így megalapozatlanul állapította meg, hogy a perbeli kárért nem az alperes, hanem a perben nem álló harmadik személy, a gazdaság felelős. A felperes a követelését arra alapította, hogy az alperes megszegte a felek 1970. június 9-én kelt megállapodását; a pinceraktár eladása előtt nem küldött értesítést, ezáltal elzárta annak a lehetőségétől, hogy a pincében visszamaradt 7 db hordót elszállíthassa. Az alperes kártérítési felelősségének az elbírálásához — figyelemmel az alperes védekezésére — vizsgálni kellett volna tehát a peres felek 1970. július 9-i szerződését és azt, hogy valójában közöttük a letéti megállapodás létrejött-e. A letéti szerződés létrejöttének megállapítása esetén tisztázni kellett volna annak időtartamát is. Az alperes védekezésében ugyanis előadta: a felperes azt vállalta, hogy a pincében tárolt hordókat 1970. december 31-ig elszállítja. Amennyiben ez megfelel a valóságnak, úgy az alperes 1970. december 31-ig szigorúbb (Ptk. 463. §), ezt követően enyhébb [Ptk. 196. §, 466. § (4) bek.] szabályok szerint tartozik felelősséggel. 39