Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

útkorona szegélyétől az útmenti árok külső rézsűjének felső éléig terjedő 2 méter széles földsávon, hanem ezen kívül eső területen nőttek. Ezt a körülményt egyébként a szakvéleményhez mellékelt keresztszelvényrajz jól szemlélteti. A szakvélemény megállapításához nem férhet kétség, mivel valamennyi kivágott fa tuskója a földben maradt, a szakértő pedig a fák eredeti helyzetét a felek bevonásával tartott helyszíni szemle alapján rögzítette. A fentiekre tekintettel az első fokú és a másodfokú ítéletek indokolásában megállapított tényállást úgy kell módosítani, hogy a perben érintett 285 db fa a szóban forgó közút rézsűjének külső szélétől számított további 2 méter távolságon belül nőtt és innen vágták ki. Minthogy pedig ezeket a fákat nem a közút pereme és az útmenti árok rézsűjének külső széle közé eső földsávról vágták ki, az alperes védekezésének megalapozására nem'alkalmas az utak igazgatásáról szóló 7/1970. (XI. 13.) KPM sz. rendelet 1. §-ának c) pontjában foglalt az a rendelkezés, amely szerint a közút határa: a közút árka rézsűjének külső széle. A Legfelsőbb Bíróság XXVI. számú polgári elvi döntése kimondja, hogy külterületen az 1945. január 1. napja előtt létesített közút rézsűjének külső szélétől számított két méter távolságon belül ültetett — összefüggő üzemi gyümölcsöshöz nem tartozó — fáknak a kezelése, fenntartása és pótlása az illetékes útfenntartó állami szervnek a joga és kötelessége. A területileg így elhelyezkedő fák az utakról szóló 1962. évi 21. számú törvényerejű rendelet 7. §-ának (2) bekezdése szerint valóban az út „tartozékának" tekintendők, de ezt úgy kell értelmezni, hogy az említett rendelethely a közút árka rézsűjének külső szélétől számított két méteres földsávban levő fáknak a földtulajdonost illető tulajdonjogát nem elvonni, hanem közérdekből csupán korlátozni kívánta azért, hogy az ilyen fák a mellettük húzódó utak rendeltetésszerű használatát, épségben tartását biztosítsák, elősegítsék. Ezért az elvi döntés hangsúlyozza, hogy amennyiben a tulajdonjogot korlátozó tartozéki kapcsolat megszűnik — akár úgy, hogy a fát az útfenntartó szerv távolítja el, akár úgy, hogy azt a földtulajdonos vágja ki —, a fák anyagával a földtulajdonos rendelkezik. A perben irányadó tényállásból és az ismertetett elvi döntésből okszerűen következik, hogy amikor az alperes mint illetékes útfenntartó szerv a szóban forgó fákat a felperes tulajdonában levő földterületről kivágta, a felperes tulajdonjogát korlátozó tartozéki kapcsolat megszűnt. így a kitermelt 285 db fa anyagának összegszerűleg nem vitatott 86 400 Ft ellenértéke a felperest megilleti. A másodfokú bíróság tehát törvénysértéssel utasította el a felperes keresetét. Ezzel szemben az első fokú bíróság pontatlan indokolással ugyan, de érdemben helytállóan kötelezte az alperest a kitermelt faanyag — nem vitatott — árának megfizetésére. Minthogy azonban a felperes a fellebbezési eljárás folyamán a keresetét az eredetileg nem követelt kamatokra — a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján — kiterjesztette, ennek megfelelően kellett rendelkezni figyelemmel arra is, hogy fizetési késedelem esetén a törvényes mérték erejéig érvényesített kamat megfizetése alól kimentésnek helye nincs [Ptk. 301. § (1) bek., 60/1970. (XII. 31.) PM sz. r. 1. § (1) bek.]. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság törvényességi óvással megtámadott má28