Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

telmében — ilyen vitában is a bíróság járhat el. Az előbbieknek megfelelően tehát az állásfoglalás nem érinti azt, hogy a hatósági ár formájának és mértékének megállapítása árhatósági hatáskörbe tartozik [56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. r. 2. §]. 4. Ha a felek szerződéskötési kötelezettség alá eső termék nem hatósági árában (a maximált ár alatt, a kötelező árhatárok vagy a hatóságilag megengedett felár vagy árengedmény keretei között, illetőleg a szabad árban) megegyezni nem tudnak — és a szerződés valamely nyilatkozat közlésének vagy a vita előterjesztésének elmulasztása miatt nem jön létre —, a gazdasági perben a bíróság az ár meghatározásánál sem a legmagasabb árat, illetőleg a hatóságilag megszabott árhatárt, sem pedig a felár vagy árengedmény hatóságilag megszabott mértékét nem lépheti túl. A Ptk. 207. §-ának (2) bekezdése szerint a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. A 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 6. §-a szerint a szállítási szerződés általában a felek megállapodásával jön létre, a 18. §-ának (2) bekezdése pedig az ellenszolgáltatást (vételárat) a szállítási szerződés lényeges tartalmához sorolja. Kimondja a rendelet 20. §-a ezen felül azt is, hogy az árakra a hatósági rendelkezések az irányadók, s ha ezek szerint az árat a felek megegyezéssel állapíthatják meg, az árra vonatkozó megállapodást a szerződésbe kell foglalni. E rendelkezésekkel kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy az árszabályozó rendelkezések mennyiben befolyásolják a felek szerződési akaratának szabadságát, s az árban való megállapodás hiányának a szerződés létrejöttét illetően mi a következménye. E rendelkezések a felek jogviszonyára alakítólag hatnak [Ptk. 200. § (2) bek., 207. § (2) bek.]. Ha a szolgáltatás tárgya szerződéskötési kötelezettség alá esik és hatósági ára nincs, a felek pedig az árban nem állapodnak meg, az árra nézve a 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 12. és 13. §-ában, valamint az 56/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet 6. §-ában foglaltakat kell irányadónak tekinteni. E jogszabályok alapján a szerződés a megrendelő által közölt áron jön létre, ha a szállító az arra megszabott határidőben választ nem ad. Véleményeltérés esetén azonban a megrendelőnek az említett rendelet 13. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint a vita eldöntését kell kérnie, mert ha ezt elmulasztja, a szerződés a szállító nyilatkozatában foglalt tartalommal jön létre. Egyébként a felek hiányzó akaratmegegyezését a bíróság az ár meghatározása útján pótolja, s ez vonatkozik a vállalkozási szerződésekre is [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 5—6. §]. A hatósági előírások (megkötések) keretei között érvényesített és a szabad ár meghatározásánál az 56/1967. (XII. 19.) Korm. számú rendelet 6. §-a szerint a vállalat (gazdálkodó szervezet) előző évi átlagos nyereségét biztosító árat legmagasabb árként kell figyelembe vennie, vagyis ezt az árat — bár nem hatósági ár — a bíróság az ár meghatározása során nem lépheti túl. Annak érdekében, hogy az ítélet az árpolitikai célkitűzésekkel összhangban legyen, szükség esetén az illetékes árhatóság szakvéleményét kell beszerezni. Mindezek irányadók abban az esetben is, ha a termék nem esik szerződéskötési kötelezettség alá és a felek az ár kérdésében keletkezett vitájuk eldöntése végett közös megegyezéssel bírósághoz fordulnak [Pp. 365. § (1) bek. a) pont]. 160