Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

mezte, hogy 1983. május hónapra, valamint a felmondási időre sem kapott munkabért, kérte ennek megfizetésére kötelezni az alperest. A szövetkezeti döntőbizottság az 1985. április 16. napján kelt határozatával a felperes valamennyi igényét elutasította. A döntőbizottság határozatának megváltoztatása iránt a felperes kereseti kérelmet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amelyben a döntőbizottság határozatának megváltoztatását és az alperesnek 22 661 forint megfizetésére kötelezését kérte. A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperes 1982. július 3l-e után érvényes munkaszerződés nélkül dolgozott tovább az alperesnél. Az alperes akkori elnöke, K. E. többször szabályszerű idézés ellenére sem jelent meg a bíróság előtt, ezért a felperes a tényállításait nem tudta bizonyítani, miért is a felperes keresetét el kellett utasítani. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. V. 17.§-ának (3) bekezdése szerint a 30 napnál hosszabb tartamú határozott időre létesített munkaviszony határozatlan időre szólóvá alakul át, ha a dolgozó a munkaszerződésben meghatározott időtartam eltelte után a munkája irányításával megbízott dolgozó tudtával egy napot meghaladóan a munkáltatónál tovább dolgozik. Az alperes sem vitatta, hogy a felperest 1982. augusztus l-jétől is foglalkoztatta, részére munkabért fizetett. így a bizonyítási eljárás adatai alapján megállapítható, hogy a felperes munkaviszonya határozatlan idejűvé alakult át. Ezt egyértelműen igazolja az is, hogy az alperes ezt a munkaviszonyt 1983 júniusában felmondással szüntette meg. Minthogy a másodállás, mellékfoglalkozás és munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében történő foglalkoztatásról szóló 1/1976. (I. 31.) MüM rendelet az ilyen munkaviszony megszüntetésének módjára vonatkozóan nem tartalmaz speciális rendelkezést, e rendelet 6. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel ebben a kérdésben az általános munkajogi szabályok az irányadók. Az Mt. 26. §-ának (1) bekezdése szerint a határozatlan időre létesített munkaviszonyt felmondással mind a munkáltató, mind a dolgozó bármikor megszüntetheti. Az Mt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondási idő 15 naptól 6 hónapig terjedhet, mely kereten belül a felmondási idő mértékét a munkaviszonyban töltött idő tartamától és a végzett munka jellegétől függően a kollektív szerződés határozza meg. A jogszabály erre vonatkozóan kötelező előírásokat adhat. A munkaügyi bíróság nem tisztázta, hogy a felperest a munkaviszonyban töltött ideje, illetőleg munkaköre alapján milyen mértékű felmondási idő illette volna meg, és ehhez képest a felmondási időre milyen összegű átlagkeresetre tarthatott volna jogszerűen igényt. A felperes a becsatolt kereseti kimutatás szerint 1983. május hónaptól kezdődően nem kapott munkabért, munkaviszonyát viszont az alperes az 1983. június 1. napján hozott intézkedésével mondta fel. Mindezek alapján a felperesnek az 1983. május 1. napját követő időszakra vonatkozó - a felmondási időre is kiterjedő - munkabérigénye megalapozott. (M. törv. 1.10 054/1987. sz., BH198812. szám 49.) 51. A felmondás oka valóságnak megfelelő voltának vizsgálata körében a munkaügyi vitákat eldöntő szerv nem bocsátkozhat a munkáltató vezetési körébe tartozó kérdések elbírálásába. Átszervezésre alapított felmondás esetén nem vizsgálható az átszervezés célszerűsége és az, hogy a munkáltató miért az érintett dolgozó s nem helyette valamely másik, vele azonos munkakört betöltő dolgozó munkaviszonyát mondta fel [Mt. 26. §, 57/1982. (X. 22.) MT r. 2. § (1) bek., 18/1982. (X. 22.) BkM r. 3. §. MK 95. sz.]. 60