Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Nem vitatható, hogy az áthelyezést az alperes kezdeményezte, az áthelyezéshez a korábbi munkáltató és a felperes is hozzájárult. Az alperes azonban a felperest munkára jelentkezéskor nem fogadta, nem állította munkába, de a munkaviszonyát nem is mondta fel a jogszabály rendelkezéseinek megfeleló'en. A felperes tehát azért nem dolgozott, és azért nem jutott munkabéréhez, mert ebben az alperes jogellenesen megakadályozta. A felperes az igen hosszadalmas eljárás során minden beadványában a munkaviszonya helyreállítását és az alperes jogellenes magatartása miatt elmaradt bérének megtérítését, valamint a munkakönyv kijavítását kérte. Nem kétséges, hogy a munkaviszony helyreállítására irányuló igényt úgy kell értelmezni, hogy az alperes a „kikérőben" vállaltaknak és a háromoldalú megállapodásnak megfelelően tegyen eleget foglalkoztatási kötelezettségének. A munkaügyi bíróság azonban nem bírálta el a felperesnek a munkaviszony helyreállítására, illetve a foglalkoztatás elrendelésére irányuló kérelmét, nem is indokolta meg, hogy miért csak a felmondási idó're járó egy havi munkabér megfizetésére kötelezte az alperest. Az alperes nem mondta fel a felperes munkaviszonyát, ezért indokolatlan volt a nem létező felmondási időre munkabért megállapítani. A munkaügyi bíróság akkor járt volna el helytállóan, ha annak megállapítása mellett, hogy a munkaviszony az áthelyezés útján létrejött, elrendeli a felperes foglalkoztatását az alperesnél a korábbi hidegtartósító üzemvezető-helyettes munkakörben. Minthogy a munkaviszony létrejött, de az alperes ennek ellenére nem foglalkoztatta a felperest, megilleti a dolgozót a teljes elmaradt munkabére. Az adott esetben a felperest nem terhelte elhelyezkedési, tehát kárenyhítési kötelezettség. A dolgozó elhelyezkedési kötelezettségének csak a munkaviszony megszüntetésének különböző eseteinél van jelentősége. A perben nem kellett vizsgálni, hogy a felperes az „áthelyezve" munkakönyvi bejegyzéssel mikor, hol és milyen munkabér mellett kívánt volna munkaviszonyt létesíteni, miután ez a bejegyzés eleve akadálya volt másutt történő elhelyezkedésének. A bíróságnak ehhez képest tisztáznia kellett volna, hogy a felperesnek milyen összegű munkabér igénye keletkezett a foglalkoztatás megtagadásával összefüggésben. Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor elrendelte a munkakönyv kijavítását és 1984. október 15-ével a „munkaviszonya megszűnt" bejegyzés bevezetését, miután ez a rendelkezés az előzőekben kifejtettekre (a munkaviszony fennállására, az alperes foglalkoztatási kötelezettségére) tekintettel okszerűtlen. A felperes ilyen irányú keresetét el kellett volna utasítani. (M. törv. II. 10 005/1987. sz., BH 1987/11. szám 412.) b) Munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel 39. A munkaviszony megszüntetésére vonatkozó közös megegyezés létrejötte a felek olyan határozott és azt kifejezésre juttató magatartása alapján állapítható meg, amelyből félreérthetetlenül kitűnik az a szándékuk, hogy a munkaviszonyt - közösen meghatározott időpontban - minden egyéb körülménytől függetlenül meg akarják szüntetni [Mt. 2. § (4) bek., 25. § (1) bek., 28/1986. (VII. 16.) MTr*J. Az alperes 1974-től dolgozott a megyei tanácsnál, előbb a titkárság szervezési és jogi osztályára, majd 1979. augusztus 16. napjától a mezőgazdasági és élelmezési osztályra nevezték ki főelőadó munkakörbe. 1983-ban a Mezőgazdasági és Élelme« A 28/1986. (VII. 16.) MT rendeletet hatályon kívül helyezte a 114/1988. (XII. 31.) MT rendelet. 51