Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

sági viszony megszűnésekor fizetendő ki. Mivel a felperes egészsége megromlott, kénytelen volt felmondani. Az alperes ekkor visszafizette a 80 000 forint tőkét, adott 40 000 forint részesedést, és szóban további 40 000 forintot ígért, amit nem teljesített. Ezt az összeget követelte a felperes a kerületi bíróságnál benyújtott fizetési meghagyásában. A kerületi bíróság a végzésével hatáskörének hiányát állapította meg, és az ügy iratait a városi jogú tanács munkaügyi döntőbizottságához rendelte áttenni, amely a határozatával a felperes kérelmét elutasította. Tényként állapította meg, hogy a felek között társasági viszony keletkezett, és a felperes 33% erejéig részesedett a vendéglő hasznából. A felek között tehát munkaviszony nem jött létre, a felperes igényének elbírálására az általános hatáskörű bíróság jogosult. A felperes ezt a határozatot keresettel támadta meg a munkaügyi bíróság előtt. A munkaügyi bíróság a végzésével ugyancsak hatáskörének hiányát állapította meg, és az ügy iratait az eljárásra illetékes bíróság kijelölése céljából a Legfelsőbb Bírósághoz felterjesztette. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felek közötti jogviszony az 1981. november 12-én kötött munkaszerződés csak a társasági viszony leplezésére szolgált. A felek között tehát polgári jogvita keletkezett, amelynek elbírálása az általános hatáskörű bíróság hatáskörébe tartozik. A munkaügyi bíróságnak a hatáskör hiányára vonatkozó álláspontja helytálló. Az ügy iratai alapján megállapítható, hogy a felperes arra alapítja igényét, hogy alperessel társulást hoztak létre, amelyben az elért jövedelem 33%-a részesedés címén őt illeti. A felperes követelése tehát nem munkabér megfizetésére irányult, így annak elbírálása sem tartozik a munkaügyi vitát eldöntő szervek hatáskörébe. Mindezekből következik, hogy a perben a kerületi bíróságnak kell eljárnia. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 45. §-ának (2) bekezdése alapján - a nemleges hatásköri összeütközése a kerületi bíróságnak eljáró bíróságul való kijelölésével szüntette meg. A Legfelsőbb Bíróság végül utal arra, hogy a munkaügyi döntőbizottság tévedett, amikor hatáskörének hiányát - egyébként helyesen - megállapítva, az eljárás megszüntetése helyett a felperes kérelmét elutasította. Ez arra a téves következtetésre nyújthat alapot, hogy a kérelmetérdemben elbírálta. Akkor járt volna el helyesen, ha az elfoglalt jogi álláspontja mellett a 19/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 17. §-ának (1) bekezdése c) pontjára hivatkozik, és az eljárást megszünteti. (Mpk. I. 10 118/1985. sz., BH 1986/2. szám 82.) 240. A dolgozó lakásépítésének támogatása tárgyában 1983. január 1. napja előtt kötött szerződés megszegéséből eredő jogvitákra a munkaügyi, illetve a tagsági vitákat eldöntő szerveknek van hatáskörük [26/1971. (VI. 24.) PM-ÉVM-MüM r. 18. § (5) bek., 48/1982. (X. 7.) PM-ÉVM r. 21. § (1) bek.]. A peres felek 1982. november 29-én szerződést kötöttek, amelynek értelmében az alperes 76 700 forint kamatmentes kölcsönt folyósított az alkalmazásában álló felperesnek társasházban két szobás, összkomfortos lakás megvásárlásához. A felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy 17 éven át fenntartja a munkaviszonyát az alperessel. Amennyiben vállalt kötelezettségét megszegi, vagy a munkaviszonyát neki felróható okból megszünteti, a kölcsön hátralékos összegét 15 napon belül egyösszegben, annak évi 5%-os kamatával együtt visszafizeti. A peres felek 1983. február 23-án egy kiegészítő megállapodást is kötöttek, és ebben az alperes a lakásvásárláshoz további 6000 forint kamatmentes kölcsönt biztosított a felperes részére, a felperes pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy a munkaviszonyát 19 évig nem szünteti meg. A felperes a kölcsönszerződésben vállalt kötelezettségét megszegte, miután a munkaviszonyát 1983. augusztus 31. napjával felmondással megszüntette. 242