Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

kirendeltség személyzeti munkájának vitelére a vezetőkkel szembeni hármas követelmény hiánya miatt nem alkalmas. A felperes a kiegészítő minősítésben foglaltakra írásban tett észrevételt. Arra hivatkozott, hogy munkáját a legjobb tudása szerint végzi, kiváló dolgozó, és az alperes többször részesítette jutalmazásban, fegyelmi büntetése soha nem volt. 1984-ben a pártvezetó'ség elismeréssel vette tudomásul a személyzeti munkáról szóló beszámolót. Az alperes a kiegészítő minősítésben foglalt megállapításain - a felperes észrevételei ellenére - nem változtatott, ezért a felperes kérelmet terjesztett elő a munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság azzal az indokolással utasította el a kérelmét, hogy a minősítés megállapításaival szemben nem kezdeményezhető munkaügyi vita, ezért a kérelemmel érdemben nem foglalkozott. A felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz, és kérte a kiegészítő minősítésben foglaltak megváltoztatását. A munkaügyi bíróság az ítéletével megváltoztatta a döntőbizottság határozatát, a kiegészítő minősítésben a felperes „személyzeti munkájának vitelére nem alkalmas" megállapítást törölte, és kötelezte az alperest, hogy ezt tüntesse fel a kiegészítő minősítésben. Az ítélet indokolása szerint a munkáltatónak a minősítésben foglalt álláspontja általánosságokon alapszik, az alperes nem tudott felhozni egyetlen olyan konkrét tényt vagy körülményt, amely igazolná, hogy a felperes a személyzeti munka ellátására alkalmatlan. Ezzel szemben a felperes által csatolt bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes munkavégzésével az alperes 1985 január végéig meg volt elégedve. Ezt jutalmazás, béremelés formájában kifejezésre is juttatta. Az alperesnek a minősítés készítésétől függetlenül - esetleges mulasztás esetén módja, lehetősége volt arra, hogy a felperest az Mt. 55. §-a alapján fegyelmileg vagy károkozás esetén - anyagilag felelősségre vonja, illetve ilyen bizonyított tények mellett a munkaviszonyát az Mt. 26. §-a alapján felmondással megszüntesse. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az állami személyzeti munkáról szóló 1019/1974. (V. 2.) minisztertanácsi határozat 19. pontja értelmében a minősítés az arra illetékes vezetőnek a joga és kötelessége, ezért az nem lehet egyezkedés tárgya. Ebből következik, hogy a minősítés ellen nem lehet munkaügyi vitát kezdeményezni. Erre lehet következtetni azokból a jogi biztosítékokból is, amelyeket a hivatkozott határozat 19. pontja a dolgozónak a minősítési eljárás során nyújt. Nevezetesen, a minősítésre jogosult vezetőnek a személyzeti vezető jelenlétében kell közölnie a minősítést a dolgozóval, előzőleg megfelelő időt biztosítva annak tanulmányozására, valamint arra, hogy a minősítésre megtehesse az észrevételeit. A dolgozó a személyzeti nyilvántartásba kerülő minősítésre rávezetheti az észrevételeit. A személyzeti nyilvántartásban csak olyan minősítést szabad elhelyezni, amelyet a dolgozóval ismertettek, és ezt a dolgozó a minősítésen aláírásával igazolta. Ennek megtörténtéért a vezető és a személyzeti vezető egyaránt felelős. A hivatkozott rendelkezés célja - egyebek mellett - az, hogy fenntartsa a dolgozó jogait egy esetleges későbbi munkaügyi vitával kapcsolatosan a munkáltató minősítő nyilatkozata tartalmának kifogásolására. Ehhez képest a munkáltató minősítése csak a dolgozó észrevételeivel együtt értékelhető. Ha tehát a dolgozó a minősítést követően valamely konkrét munkáltatói intézkedés (pl. felmondás) ellen olyan munkaügyi vitát kezdeményez, amely a minősítéssel is összefüggésben áll, a vitában a minősítést a dolgozó észrevételeivel együtt kell figyelembe venni. Mindebből következik, hogy a munkáltató minősítő nyilatkozata ellen nem kezdeményezhető munkaügyi vita. 230