Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Ez a jog a károsult - az adott esetben a felperes néhai férje - személyéhez tapad, nem vagyoni kárpótlásra tehát csak az tarthat jogszerűen igényt, akinek a javára megvalósultak a törvényben meghatározott feltételek. Az örökösnek nincs jogosultsága nem vagyoni sérelem orvoslására, minthogy ilyen sérelem nem is érte. A jogosult halála esetén a jogutód javára megítélt nem vagyoni kárpótlás tehát már nyilvánvalóan nem tölthetné be a törvényhozó által szem előtt tartott azt a rendeltetését, hogy magának a károsultnak, a munkaviszony keretében egészségében megkárosodott dolgozónak szolgáltasson elégtételt az általa elszenvedett nem vagyoni hátrányért. A nem vagyoni kárpótlásnak - a jogosult halála esetén - más személy javára való megítélése szemben állna e jogintézmény céljával. A jogosult halálával tehát a nem vagyoni kárpótlásra vonatkozó jog elenyészik, ez nem száll át a jogosult örököseire. A másodfokú bíróság tehát tévesen kötelezte az alperest nem vagyoni kártérítés fizetésére. (M. törv. I. 10 096/1986. sz., BH 1986/12. szám 522.) 217. Nem vagyoni kárpótlás összegének meghatározásánál irányadó körülmények vizsgálata (Mt. 62. §, 16. sz. Irányelv.)17 Az alperes 10 éve állt a felperes alkalmazásában mint rakodó az 1983. november 21-én elszenvedett balesetéig. A baleset időpontjában vasúti kocsiból deszkát raktak nyerges gépkocsira. Az alperes a vezetőfülke felőli oldalon a tehergépkocsi platóján állt, és irányította a daruval emelt deszkakötegeket. A deszkaköteg egyik vége mintegy 30 cm-re volt a vezetőfülkétől, a másik vége kb. egy méterrel túlnyúlt a platón. A rakodás alatt álló gépkocsi mögül ki akart tolatni egy másik tehergépkocsi. A tolató gépkocsi irányítása ellenére megtolta a platóról kilógó deszkaköteget, és az az alperes bal lábát a platóajtónak nyomta. Ennek következtében bal lábán súlyos - darabos, elmozdulásos, töréses és más - sérüléseket szenvedett. 1983. december 23-ig, majd 1983. december 28-tól 1984. 13-ig kórházi kezelés alatt állott és 1984. április 6-ig keresőképtelen volt. Az alperes balesetéből eredő munkaképesség-csökkenését a társadalombiztosítási szerv 40%-ban határozta meg, és ennek alapján III. fokozat szerinti baleseti járadékot állapított meg részére. Az alperes 37 éves volt a baleset időpontjában. Elszenvedett sérülése a szakszerű orvosi ellátás ellenére is maradandó elváltozással gyógyult. Szövődményként bőrelhalás, álízület-képződés alakult ki. A bokaízület mozgathatósága megnehezült, a lábfej kóros helyzetben rögzült - úgynevezett lólábtartás -, az állás, járás fájdalommal jár. Eredeti munkakörében nehéz fizikai munkavégzésre képtelen. Az alperes maradandó sérülései miatt a felperesnél rehabilitált munkakörben dolgozik mint forgalmi szolgálattevő. A felperes a balesetért az Mt. 62. §-ának (1) bekezdése alapján elismerte a teljes anyagi felelősségét. Az alperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében 100 000 forint nem vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni a felperest. A munkaügyi döntőbizottság a kérelemnek helyt adott, és a felperest 100 000 forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte. A döntőbizottság határozatának megváltoztatása és a kérelem elutasítása iránt a felperes keresettel élt a munkaügyi bírósághoz. 17 A 16. számú irányelvet időközben hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság 21. számú irányelve. 226