Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

dás, az ittasság és a trágár kifejezések használata kétségkívül vétkes cselekmények, de az elbocsátás büntetés túl súlyos. Enyhítő körülményként kellett a felperes javára értékelni, hogy idősebb korú és rossz egészségi állapotú, ezért az elbocsátás fegyelmi büntetés gátolja az elhelyezkedésében. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 55. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegő dolgozóval szemben lehet fegyelmi büntetést kiszabni. A dolgozó munkaviszonyával kapcsolatos kötelezettségeket az Mt. és végrehajtási rendelete, az adott szakma szabályai, a munkaköri leírása és a felettes utasításai tartalmazzák. AzMt. 34.§-ának (1)- (3) bekezdése a munkavégzés során megköveteli a munkára képes, józan állapotot, a késedelem nélküli munkavégzést, a teljes munkaidő maradéktalan ledolgozását és a felettes utasításainak végrehajtását. Az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése előírja az együttműködési kötelezettséget és a méltó magatartás követelményét. A felperes az 1985. november 5-én és 6-án tanúsított magatartásával nem felelt meg ezeknek a követelményeknek. Kétségtelen, hogy az alperes a figyelmeztető intézkedésekre a jelen eljárásában - jogerő hiányában - súlyosító körülményként nem hivatkozhat. A felperes magatartása azonban önmagában is megvalósítja azt a súlyos fegyelmi vétséget, amellyel az elbocsátás büntetés áll arányban. A munkaügyi bíróság megalapozatlanul hivatkozott a felperes életkorára mint enyhítő körülményre, mivel az 52 éves kőműves foglalkozású dolgozó még nem tekinthető idős korú és ezért elhelyezkedésében akadályozott személynek. Életszerűtlen a bíróságnak az a megállapítása, hogy a felperes a sörösüvegből tévedésből fogyasztott rumot. A felperes a munkába utazáskor nem fogyaszthat alkoholt, és ezért közömbös, hogy sört vagy tömény italt fogadott-e el a munkatársától. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében már rámutatott arra, hogy a munkaidő előtt és alatt történő italozás az egyik legsúlyosabb munkaköri kötelezettségszegés, és ugyanilyen megítélés alá esik az italozás miatt felelősségre vonó felettessel szemben tanúsított sértő magatartás is. A felperes a felettese utasításait tagadta meg 1985. november 5-én és alkoholos, munkatárshoz nem méltó, durva magatartást tanúsított 1985. november 6-án. Ezek á fegyelmi vétségek önmagukban is olyan súlyosak, hogy azokért külön-külön sem tekinthető aránytalanul elmarasztalónak az alperes által alkalmazott legsúlyosabb fegyelmi büntetés. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja nem felel meg a jogszabályoknak. (M. törv. II. 10 157/1986. sz., BH1987/6. szám 221.) 155. A munkahelyén ittas állapotban levő dolgozó fegyelmi büntetésének kiszabásánál irányadó szempontok (Mt. 55. §). A felperes 1975. november 11-től mint körzetszerelő áll az alperes alkalmazásában. A fegyelmi jogkör gyakorlója az 1986. február 11. napján hozott fegyelmi határozatával az Mt. 55. §-a (1) bekezdésének c) pontja, illetve az Mt. V. 71. §-ának (1) bekezdése alapján az 1985. évre esedékes, de még ki nem fizetett eredményességi jutalma 50%-ának megvonása fegyelmi büntetéssel sújtotta. Azt rótta a terhére, hogy 1986. február 4-én ebéd után ittas állapotban jelent meg a munkahelyén, a központi gépműhely területén, ahol ittas állapota miatt nem tudott munkát végezni. Emiatt S. S. megbízott műhelyfőnök figyelmeztette a felperest, aki meg nem engedhető hangnemet használt felettesével szemben, majd becsapta az irodaajtót maga után. A felperes a fegyelmi büntetés enyhítése iránt kérelmet nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította a kérelmet. Határozatának indokolásában megállapította, hogy a felperes az ittasságot elismerte, a kiszabott büntetés arányban áll a terhére értékelt cselekménnyel. 172