Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

mértékben alkalmas a baleseti veszély növelésére. Éppen ezért az ilyen fegyelemsértő magatartással szemben - a visszatartó hatás elérése érdekében - a legszigorúbban kell a munkáltatónak fellépnie. Ilyen esetekben a korábbi fegyelmezett munkavégzés sem lehet jelentós súlyú enyhítő körülmény, amely egyébként sem állapítható meg az al­peresnél, mert maga is elismerte és a munkáltató is állította: korábban is előfordult, hogy szeszes italt fogyasztott a munkahelyén. Ezzel a szigorú megítéléssel egyébként maga az alperes is tisztában volt, hiszen - előadása szerint - az alkoholszondás vizs­gálatot követően, még a fegyelmi határozat kézbesítése előtt elhatározta a munka­viszonya megszüntetését, és felmondott. Következésképpen a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helyesen, ha az alperes által az adott munkahelyen elkövetett fegyelmi vétség súlyát úgy értékeli, hogy azzal a legsúlyosabb fegyelmi büntetés áll arányban. Ennek megfelelően a döntőbizottság határozatát megváltoztatja és az alperesnek az enyhébb fegyelmi büntetés kiszabására és a munkakönyvi bejegyzés módosítására irányuló kérelmét elutasítja. Az ezzel ellen­tétes ítéleti döntés törvénysértő. (M. törv. I. 10 190/1984. sz., BH 1985/2. szám 79.) 142. A nemzetközi fuvarozásban szolgálatot teljesítő gépkocsivezető ittassága és az ellenőrzést végző személyekkel szemben tanúsított agresszív magatartása olyan súlyos fegyelmi vétség, amely a legsúlyosabb fegyelmi büntetés alkalmazását vonja maga után [Mt. 55. §, KRESZ 4. § (1) bek.]. A felperes 1975 óta az alperes alkalmazottja, gépkocsivezető. Az alperes fuvarozási igazgatója az 1983. november 24-én hozott fegyelmi határo­zatával elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta. Azt rótta a terhére, hogy 1983. ok­tóber 27-én este a török-bolgár határon levő parkolóba beérkezve megivott két üveg sört. Október 28-án reggel a szondavizsgálat az ittasságát megállapította, a háromszori szondázás 0,8 ezrelékes alkoholos befolyásoltságot mutatott. Okmányait az ellenőr többszöri kérésére adta át, az elszíneződött szondákkal kiugrott a gépkocsiból, azo­kat a földhöz vágta és összetaposta. Ittas magatartásával megszegte a 3/1983. számú vezérigazgatói utasításban foglaltakat, az ellenőrzés során pedig súlyos fegyelemsértést követett el. A felperesnek a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelme a fegyelmi büntetés enyhítésére irányult. Nem tette vitássá, hogy az ellenőrzést megelőző napon a vacsorához elfogyasztott két üveg sört, és azt sem, hogy az útiokmányok átadásával késlekedett, illetve a szondákat összetaposta. Azzal védekezett, hogy nem volt ittas, kipihentnek érezte magát, agresszív magatartását az ellenőrök eljárása váltotta ki. A munkaügyi döntőbizottság elutasította a kérelmet. Álláspontja szerint a felperes megszegte a vezérigazgatói utasítást, mert ennek 8.8 pontja a szolgálat teljes ideje alatt (vezetés eló'tt, közben, pihenőidő alatt) tiltja az alkoholfogyasztást. Az ellenőrzés során tanúsított agresszív magatartása ellentétes a szolgálati szabályzatban foglal­takkal, amely előírja, hogy az ellenőrzés alá vont gépkocsivezető köteles együttmű­ködni az ellenőrökkel. A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását. A munkaügyi bíróság az ítéletével megváltoztatta a munkaügyi döntőbizottság hatá­rozatát, és az elbocsátás fegyelmi büntetést áthelyezés büntetésre mérsékelte. Ennek keretében a felperest három hónapi időtartamra garázsgépkocsivezető munkakörbe helyezte változatlan alapbérrel. A munkaügyi bíróság tényként állapította meg, hogy a felperes a munkaköri köte­lezettségét vétkesen megszegte, ezért a munkáltató jogszerűen alkalmazott vele szem­ben fegyelmi büntetést. Ennek a mértékénél azonban figyelmen kívül hagyta azt. 153

Next

/
Thumbnails
Contents