Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

A periratok tartalma szerint a felperes már a perbeli eset előtt jelezte a feletteseinek, hogy a munkaterületen levő targonca fékhibás, a munkavédelmi követelményeknek meg nem felelő munkaeszközökkel kell dolgozniuk. Jelezte azt is, hogy az anyagmozgatáshoz szükséges munkaeszközök hiányában a műszaknaplóban feltüntetett állásidőt a dolgozók javára nem számolták el. A felperes tehát eleget tett az Mt. 2. §-ának (4) bekezdésében írt együttműködési kötelezettségének. Ez azonban az alperest illetően nem állapítható meg. A felperes munkaterületén a munkavégzéshez targonca használata szükséges, mert az emelvényről leemelendő anyagok súlya 1500-2000 kg. A targonca vezetésére jogosított személy hiányában az alperesnél kialakult és eltűrt gyakorlattá vált, hogy az anyagmozgatás és a gépi berendezés kiszolgálását a targoncával a dolgozók végezték, nemcsak felperes és a munkatársai, hanem a művezető is. Jóllehet a művezető a napi problémaként jelentkező targoncavezető személy hiányát rendszeresen jelezte a műszaknaplóban az üzemvezetésnek a gyáregységvezetéshez történő továbbítás végett, ennek ellenére elmaradt a megfelelő intézkedés. Nem értékelhető az e területen jelentkező hiányosságot felszámoló - a folyamatos és biztonságos munkavégzést megteremtő - intézkedésnek az alperesnek az 1984. október 29-ét követő eljárása sem, amikor az egyenként 19 fős műszaklétszám figyelmen kívül hagyásával a három műszakra összesen 1 fő targoncást biztosított. Mivel az alperes az Mt. 33. §-ában írt kötelezettségeit megszegte - a munka megfelelő folyamatos és biztonságos végzésének a feltételeit nem biztosította -, nem volt lehetősége arra, hogy a felperest a szóban levő munkavégzés és a munkavédelmi szabályok megsértéséért figyelmeztesse. A peradatokra figyelemmel a munkaügyi bíróság akkor járt volna el helytállóan, ha a figyelmeztetésben felhozott tények valóssága mellett megállapítja, hogy az alperes a neki felróható többszörös munkavédelmi és munkavégzési hiányosságokra tekintettel a figyelmeztetés jogát rendeltetésellenesen gyakorolta. (M. törv. II. 10 278/1985. sz., BH 1986/8. sz. 343.) b) A munkaviszonyból folyó igény érvényesítésének határideje, elévülése 2. I. Az üzemi balesetre (foglalkozási megbetegedésre, egyéb üzemi eredetű egészségromlásra) alapított járadékigény elévülését illetően különböztetni kell a keresetveszteségben mutatkozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő fő szakaszai között. Ennek megfelelően önálló igénynek kell tekinteni a járadék összegének meghatározása szempontjából irányadó átlagkeresetet és a táppénz, az átlagkereset és a baleset folytán csökkent kereset, valamint az átlagkereset és rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítése iránt folyamatosan fennálló igényt [26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet (R.) 13. § (1) bekezdés első mondata]. Az említett önállósuló igények az elévülés szempontjából egységesek, azokon belül az elévülési idő nem az egyes havi járadékrészletek esedékessé válásától kezdődik, hanem az első esetben a keresőképtelen állapotba (táppénzes állományba) kerülés napjától, a második esetben attól az időponttól, amikor a baleset folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés (illetőleg munkaképtelenség) első ízben vezet keresetkiesésben (jövedelemkiesésben) megmutatkozó károsodásra, végül a harmadik esetben a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontjától [R. 13. § (1) bek.]. II. Ha az üzemi balesettel (foglalkozási megbetegedéssel) okozati összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő járadékigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdő12