Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Az e napon elrendelt fegyelmi eljárás során a felperes nem vitatta az ellenőrzés megállapítását, arra hivatkozott azonban, hogy jövedelme nem elegendő saját személye és családja eltartására. Munkaidő után szakmunkákat vállal, emiatt elfáradt, és „fáradtságának kipihenése miatt kényszerült alvásra... saját felelősségére engedte meg magának a munkaidő alatti alvást". Az alperes igazgatója mindkét dolgozót elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta. A fegyelmi vétség körében megállapította, hogy tarthatatlan és megengedhetetlen példát tanúsított a főépítésvezetőség és az általa vezetett dolgozók előtt. A felperesnek a fegyelmi büntetés mérséklésére irányuló kérelmét a munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította, amelynek megváltoztatása érdekében keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével megváltoztatta a munkaügyi döntőbizottság határozatát, és a fegyelmi határozatot hatálytalanította. Kötelezte az alperest, hogy a felperes munkakönyvébe a „kilépett" bejegyzést „munkaviszonya megszűnt" bejegyzésrejavítsa ki, a munkaviszony megszűnésének időpontjául 1986. november 3-át tüntesse fel. Kötelezte továbbá 30 nap alatt 26 820,50 forint visszatartott átlagkeresetnek a felperes részére való megfizetésére, egyúttal arra is, hogy külön felhívásra 260 forint szakértői díjat és 1608 forint le nem rótt eljárási illetéket fizessen meg. Az ítélet indokolásának lényege szerint a beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény nem tartotta kizártnak, hogy a felperes az egészségi állapota miatt előírt és szedett vérnyomáscsökkentő gyógyszer hatása következtében aludt el. Ez akarati ráhatással nem küszöbölhető ki. A felperes vétkességét nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani. Nem lehetett bizonyítani azt sem, hogy rossz egészségi állapota a magánmunkák következménye lenne. Sokan végeznek ilyen munkát, akiknél ilyen egészségi állapot nem lép fel. A felperes 1986. november 3-án új munkaviszonyt létesített, ezért az alperesnél munkaviszonya helyreállítását nem kérte, a bíróság az elmaradt munkabér kifizetése és munkakönyvi bejegyzésének kijavítása tárgyában az érdemi rész szerint döntött. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Egyértelmű peradat, hogy a felperes mint brigádvezető a szóban lévő napon a reggeli munkakezdés után ment a lakatosműhely kisraktárába, és az ott elhelyezett munkásruhákra feküdt, majd mélyen elaludt. Az ellenőrzést végző igazgató 9.30 órakor ébresztette fel. A felperes az elkövetett fegyelmi vétséget nem vitatta. A perben felhozott védekezése viszont nem fogadható el. Azt állította ugyanis, hogy három hónapja a délutáni és esti órákban alkalmi munkát végzett, 1986. július 16-án este 11 órakor jutott csak haza, és a reggeli 7 órai munkakezdésig a 8 órás alvása nem volt biztosított. Hivatkozott az 1986. május-június időszakban fellépett betegségére, amellyel a körzeti orvos táppénzes állományba is vette. A felperes alkalmi munkák vállalásából eredő kifáradását illetően elsődlegesen arra kell utalni, hogy a felperes az alperes alkalmazottjaként munkaviszony keretében végezte a munkáját. Ez pedig azt jelenti, hogy minden munkanapon a részére kijelölt időben és helyen munkára képes állapotban volt köteles megjelenni, és a munkaidőt a részére kijelölt helyen munkában tölteni [Mt. 34. § (1) bek.]. Ez a kötelezettsége elsősorban a munkaviszonyból eredő feladatok ellátása körében terheli a felperest. A munkavégzési kötelezettség egyben a hatékony és fegyelmezett munkavégzés kötelezettségét is jelenti. Az, hogy a felperes alkalmi munkák végzéséből eredő fáradtságát a munkahelyén alvással piheni ki, arra utal, hogy a munkaviszonyából eredő legalapvetőbb követelményeknek sem felel meg. A betegségre és táppénzes állományára való hivatkozása is alaptalan. A perben 146