Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

amennyiben az reá nézve kedvezőbb - az áthelyezés előtti átlagkeresete illeti meg [Mt. V. 19. § (4) bek.]. A felperes 1984 júliusa óta az alperes ablaküzemének betanított munkása. Az üzemben csoportos teljesítménybérezés van, ennek alapján a felperes 1984. évi egy napi átlagkeresete 205 forint. Miután a felperes terhes lett, a szakorvos kimélő munkakört javasolt számára. 1984. december 13-án az üzemorvos bevonásával olyan megegyezés jött létre a munkahely vezetője és a felperes között, hogy a felperes marad a gépes üzemben, de korábbi munkakörétől eltérően elszedő munkát végez. A felperes részére a munkabért a csoport-részleg összes teljesítménye alapján számolták el, amely 1985. I. negyedévében részben munkaellátottsági okok miatt lényegesen csökkent. A felperes azért fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz, mert terhessége és a munkakör változása ellenére keresetét nem a korábbi átlagkeresete szerint számolták el. A munkaügyi döntőbizottság a határozatával a kérelmet elutasította. Álláspontja szerint a jelen esetben az Mt. V. 19. §-a (4) bekezdésének előírása nem jöhet szóba, mert a felperesnél a munkahelyi körülményekben változás lényegében nem történt, a kereset-elszámolási mód nem változott, csupán az történt, hogy a csoport teljesítménye csökkent, ennek arányában a munkabérük is. A felperes a keresetében változatlanul az átlagkeresettel járó elszámolását kérte. A jogszabályi feltételeknek megfelelt, a terhessége alapján a munkakörülmények változása szükségességét a szakorvos javasolta, amiben a munkáltatóval meg is egyeztek. Ilyen körülmények között - függetlenül a munkahelyen kialakult helyzettől - részére az átlagkeresetet kell elszámolni. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy bizonyos ellentét a jogszabályi előírás és az elszámolás között fennáll, de a felperes - ha más munkakörben is, de - ugyanazon csoporton belül, ugyanazon elszámolási módon végezte tovább a munkát. Esetében tehát nem kell az Mt. V. 19. §-ának (1) bekezdését alkalmazni, hanem munkadíját a tényleges teljesítménynek megfelelően kell elszámolni akkor is, ha a tényleges kereset az előző évi átlagkeresetet nem éri el. A munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes keresete alapos, ezért a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta, és az alperest az 1985. január l-jétől március 31-ig jelentkezett átlagkereset-különbözet megfizetésére kötelezte. Az Mt. V. 19. §-ának (4) bekezdése kötelezően írja elő, hogy ha a terhes nőt orvosi javaslatra a terhesség idejére más munkakörbe helyezték át, vagy áthelyezés nélkül a munkakörülményeket módosították, a keresete „nem lehet kevesebb, mint amennyi előző átlagkeresete volt". A jogszabályi előírás teljesen egyértelmű, és nem ad választási lehetőséget, ha az ott írt feltételek fennállnak. Márpedig nem vitás, hogy a felperes munkafeltételei megváltoztak, és az sem, hogy terhes. Ilyen körülmények között pedig függetlenül attóf, hogy a csoport-teljesítmény hogyan alakult, az alperesnek a felperes tényleges keresetét az előző átlagkeresetéig ki kell egészítenie. A felperes előző egy napi átlagkeresete 205 forint volt, és az év első három hónapjában 34 nap teljesítménybéres munkanapja volt, melyre 4019 forint munkabért számoltak el. Miután pedig a felperest átlagkeresettel történő elszámolás esetén 6970 forint illette volna meg, a bíróság a bruttó munkabérkülönbözetet 2915 forintban, a nyugdíjjárulék nélkülit pedig 2862 forintban határozta meg, mivel a társadalombiztosítási előírások szerint, ha a bíróság állapít meg munkabérkülönbözetet, egységesen 3% a nyugdíjjárulék. (Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság 1. M. 230/198514. sz., BH 198615. szám 208.) 126