Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

minősül túlmunkának. A felperes munkaidő-beosztása szerint 12 órát dolgozott, és 24 órát pihent. Túlmunkát azért kellett végeznie, mert a 12 órás szolgálatot sűrűbben kellett teljesítenie, a vállalati kollektív szerződésben előírt havi 191 órát a havi munkaidő teljesítménye meghaladta. A felperes vonatkozásában túlmunkának csak a havi 191 órán túl végzett munka minősül. Azért nem számolható el 25-50 és 100%-os pótlékkal, mert a túlmunkát nem ugyanazon a napon teljesítette. Mindezek figyelembevételével a felperest 25% pótlék illeti meg. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaügyi bíróság helytállóan járt el, amikor döntése meghozatala során az Mt. 37. §-ának (2) bekezdéséből, az Mt. V- 43. §-ának (1) bekezdéséből, a 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet (R.) 29. §-ának rendelkezéseiből, valamint a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 74. számú állásfoglalásából indult ki. Helytállóan értékelte a munkaszerződés tartalmát, megalapozottan állapította meg, hogy a felperes törvényes havi munkaideje 191 óra volt, és ehhez képest túlmunkának a havi 191 órán túl végzett munka minősül. Tévedett viszont, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperest az 50-100% pótlék nem illeti meg. miután a túlmunkáit nem ugyanazon a napon teljesítette. A R. 29. §-ának (1) bekezdése szerint a túlmunka idejére a dolgozót rendes munkabére és ezen felül a (2) bekezdés szabályai szerint pótlék illeti meg. A dolgozót az ugyanazon a napon teljesített túlmunka első két órájára 25%, a további két órájára 50%, az ezt meghaladó időtartamra pedig 100% pótlék illeti meg. Minthogy az alperes munkaidejét havi keretben, 191 órában állapították meg, a havi keret teljesítése utáni napokon végzett munka a túlmunka. Az alperesnek tehát a felperes túlóráit a R. 29. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően 25-50%, illetőleg 100% pótlékkal kellett volna elszámolnia. Az iratok között található túlóraívek adatai is azt bizonyítják, hogy az alperes a felperes által teljesített napi túlórák számát oly módon is nyilvántartotta, hogy naponta hány órát kell 25-50, illetőleg 100%-os pótlékkal elszámolni. A munkaügyi bíróság tehát akkor járt volna el helytállóan, ha a felperes által teljesített túlórákért nem egységesen 25%, hanem további 50, illetőleg 100% pótlék megfizetésére kötelezi az alperest. (M. törv. II. 10 077/1985 sz., BH 1986/1. szám 38.) 102. /. A vezető állású, valamint az olyan dolgozókat, akik a munkaidejük beosztását, illetőleg felhasználását maguk határozzák meg, az általuk teljesített túlmunkáért - kivéve, ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik - nem illeti meg ellenérték [17/1979. (XII. I.) MüM r. 28. §]. II. A helyettesítési díjra való jogosultságot az e szempontból jelentőséggel bíró körülmények alapos vizsgálata és megfelelő értékelése alapján kell elbírálni. A havidíjas dolgozót a helyettesítés első harminc napjára nem illeti meg helyettesítési díj [17/1979. (XII. 1.) MÜM r. 51. §, Pp. 3.§ (1) bek.]. A felperes 1969. július 1-től dolgozott az alperes jogelődjének alkalmazásában mint traktoros. 1974. szeptember 6-án üzemi balesetet szenvedett, ami miatt 1975. október 9-ig keresőképtelen volt. A felperes a felgyógyulását követően az elszenvedett sérülése miatt eredeti munkakörét nem tudta ellátni. Az alperes különböző munkaterületeken foglalkoztatta, így 1976. június 1-től megbízta az erdő- és mezőőri feladatok ellátásával, havi illetményét a vezetőség 2800 forintban állapította meg. 1978. május 2-től - az erdőőri munkakörének fenntartása mellett - ládaüzemi csoportvezetői munkakör betöltésére kapott megbízást. E munkakör ellátásáért a törzsfizetésének 8%-át csoportvezető pótlék cí110