Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)
a felek munkaviszony létesítésében állapodjanak meg, s egyező akarattal munkaszerződést kötöttek, az ennek megfelelő tartalommal kötött szerződés által létrejött jogviszonyt munkaviszonynak — az elmélet szerint atipikus munkaviszonynak — kell tekinteni. Ettől eltérő álláspontra helyezkedni csak abban az esetben lehet, ha az állapítható meg, hogy a felek a szerződésükkel más szerződést kívántak leplezni. Ez esetben a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni [Ptk. 207. § (4) bek.j. Annak megállapítására azonban nincs alap, hogy a felek a munkaszerződésükkel valamely más szerződést kívántak leplezni. Az alperes a felperesekkel írásban munkaszerződést kötött. Az egyes szerződésekben a felperesek arra vállaltak kötelezettséget, hogy mint időszaki munkavállalók fakitermelő munkakörben meghatározatlan ideig dolgoznak a kitermelt fa mennyisége alapján járó díjazás ellenében, amelynek egy része munkabérként, más része pedig költségtérítésként illeti meg őket. A peradatok alapján megállapítható, hogy a felek jogviszonya a szerződés keretei között valósult meg. Helyesen állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a kialakult jogviszonyban a munkaviszonyra általában jellemző ismérvek maradéktalanul nem valósultak meg, ez azonban az előzőekben kifejtettek szerint nem zárja ki, hogy a felek között létrejött jogviszonyt munkaviszonynak kell tekinteni, következésképpen az abból származó vita eldöntésére a munkaügyi bíróságnak van hatásköre. (Mpk. I. 10 044/1980/3. sz., BH 1980/11. szám 447.) b) A felek szerződéskötési akaratának vizsgálata a jogviszony jellegének megállapíthatósága érdekében 27. Ha a munka végzésére létesített jogviszonyban az elvégzendő munkák természete olyan, hogy azt munkaviszony és megbízási jogviszony keretében is lehet teljesíteni, a felek szerződéskötési akaratának döntő jelentősége van a közöttük létrejött jogviszony minősítése szempontjából [7/1978. (II. 1.) MT sz. r. 1. sz. melléklet 8. pont]. A felperes és az alperes között tanácsi megbízotti feladatok ellátására jött létre a megállapodás. A tanácsi megbízott feladata — a gazdálkodó szervezetek szállítási és vállalkozási szerződéseiről szóló 7/1978. (II. 1.) MT számú rendelet 1. számú mellékletének 8. pontjában foglaltak szerint — az, hogy ha az átvevő gazdálkodó szerv, a szállítás alkalmával mennyiségi hiányt észlel, a hiányról az átvevőnek a helyi tanácshoz intézett kérelmére jegyzőkönyvet kell felvennie. A „tanácsi megbízott" megnevezés tehát a felperes tevékenységi körének a megjelölése és nem jelenti egyben azt is, hogy munkáját munkaviszony keretében végezte. Egyébként olyan esetben, amikor az elvégzendő munkafeladatok természete megengedi, hogy a dolgozó által elvállalt munkát munkaviszony és megbízási jogviszony keretében is el lehet végezni, a felek szerződéskötési akaratának döntő jelentősége van annak megállapításánál, hogy a közöttük létrejött jogviszonyt milyen jogviszonynak kell tekinteni. Az adott esetben lehetőség volt rá, hogy a felperes a munkafeladatait munkaviszony keretében is elvégezhesse, az alperessel azonban kifejezet38