Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)

A felperes 1960-tól az alperes III. számú bányaüzemében dolgozott, 1967. január 1-től 1972. augusztusáig bányafúrásvezető-helyettesi munkakört töltött be. 1970. augusztus 11. napján üzemi balesetet szenvedett, szénmonoxidmérgezést kapott. A balesetet követően egy hónapig állt kórházi kezelés alatt. Erre figyelemmel kérte keresetveszteségének kártérítésként való megtérítését. Az alperes ezt a kérelmét az 1970. október 29-én kelt határozatával azzal az indoklással utasította el, hogy a balesetet kizárólag a felperes elháríthatatlan magatartása okozta. E határozat ellen fellebbezési lehetőséget biztosított a munkaügyi döntőbizottsághoz, a felperes azonban nem élt jogorvoslattal. A felperes 1980. február 1-től 1981. január 31-ig ismét táppénzes betegállományba került. A társadalombiztosítási igazgatóság a felperes 30°/0-os munkaképesség-csökkenését állapította meg, amelynek alapjaként az 1970. augusztus 11. napján elszenvedett üzemi balesetét jelölte meg, és 1980. július 1-től 469 forint baleseti járadékot folyósított a részére. A felperest 1981. február 1-től rokkantsági nyugdíjba helyezték. A felperes az alpereshez intézett kérelmében a bányafúrásvezető-helyettesi munkakörben elérhető jövedelem és a rokkantsági nyugdíja közötti különbözetnek járadékként történő megtérítését kérte. Igényét arra alapította, hogy rokkantsága az 1970. augusztus 11-én elszenvedett szénmonoxidmérgezéssel áll kapcsolatban. Az alperes ezt a kérelmét is elutasította a határozatával. E határozatot a felperes már megtámadta a munkaügyi döntőbizottságnál, amely azonban ugyancsak elutasító álláspontra helyezkedett. A munkaügyi bíróság elutasította a felperesnek a munkaügyi döntőbizottság határozata megváltoztatására irányuló keresetét. Az ítélete indokolásának lényege szerint a felperes az alperes 1970. október 29-én kelt határozatát, amellyel a balesetével kapcsolatos első kártérítési igényét utasította el, az elévülési időn belül nem támadta meg jogorvoslattal, ezért az a határozat jogerőre emelkedett. A felperes 1981. július 4-én terjesztette elő újabb kártérítési igényét, és bár ezt az igényt — érvényesítésének időpontjára figyelemmel — nem lehet elévültnek tekinteni, mégsem megalapozott, mert a balesetért fennálló anyagi felelősség kérdésében már jogerős munkáltatói határozat született. Erre tekintettel nincs lehetőség arra, hogy a szóban levő balesettel kapcsolatos felelősség kérdését akár a döntőbizottság, akár a munkaügyi bíróság újból vizsgálja. Az ítéletet a felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság — lényegében indokai alapján — helyben hagyta. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Helytállóan állapította meg mind a munkaügyi bíróság, mind a megyei bíróság, hogy a felperes 1981. július 4-én előterjesztett, az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítésére irányuló igénye — érvényesítésének időpontját tekintve — nem évült el. A perben ehhez képest azt kellett eldönteni, hogy a felperes által meg nem támadott, 1970. október 29-i, a munkáltató anyagi felelősségét elhárító alperesi határozat kizárja-e az újabb, önálló kártérítési igény érvényesítésének lehetőségét. Az ezzel összefüggésben kialakított bírósági álláspontok tévesek. 21