Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)

A munkaügyi bíróság ítélete egyebekben azért sem felel meg a jogszabályoknak, mert az alperest terhelő fizetési kötelezettséget nem állapította meg összegszerűen. Továbbmenően a munkaügyi bíróságnak kötelessége lett volna felhívni a felperes figyelmét arra, hogy kérheti a munkakönyvébe bejegyzett megszűnési időpont helyesbítését, miután a munkaviszonya az alperes felmondása alapján felmondási idő elteltével szűnt meg. (M. törv. II. 10 158/1982 2. sz.) 89. í. A munkáltató a munkaviszonyt csak akkor mondhatja fel, ha az nem tölti be rendeltetését, és fenntartása akár a dolgozó személyével öszszefüggő okból szükségtelenné vált. II. Nincs helye olyan új felmondási ok bizonyításának, amelynek közlése a felmondásban nem történt meg (MK 95. sz.). A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás a következők szerint alapos. A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalásában kifejezésre jutó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató a dolgozó munkaviszonyát — ha a felmondás egyébként nem ütközik jogszabályi tilalomba, illetőleg korlátozásba — csak akkor mondhatja fel, ha ez a munkaviszony a konkrét esetben nem tölti be megfelelően a rendeltetését, fenntartása akár a munkáltató tevékenységével, akár a dolgozó személyével összefüggő okból szükségtelenné vált. Ennek megállapítása érdekében az írásban közölt felmondásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. A törvényi követelményeknek a felmondás indokolása csak abban az esetben felel meg, ha tartalmazza azokat a tényeket, illetve körülményeket is, amelyekre a munkáltató a felmondást alapította. Az alperes által közölt indok azonban a világos indokolás követelményét nem elégíti ki. Az alperes a felmondás jogcímét minőségi cserére alapította és azt a felperes munkaköri alkalmatlanságával indokolta, anélkül azonban, hogy megjelölte volna azokat a konkrét tényeket, körülményeket, amelyek a felperes alkalmatlanságát kiváltották. Az a megfogalmazás ugyanis, hogy a megnövekedett feladatok átlagos vagy annál magasabb felkészültséget, munkafegyelmet és felelősségteljes munkavégzést igényelnek a szállításvezetőtől, és ezeknek a feltételeknek a felperes nem felel meg, önmagában nem elegendő a felmondás alapos és világos indokolására. A munkáltató által a felmondás alátámasztására közölt figyelmeztetések, illetve szigorú megrovás fegyelmi büntetések — melyeket az alperes a perbeli felmondást megelőzően mintegy 3, illetve 5 évvel korábban alkalmazott a felperessel szemben — a felmondás kellő indokául nyilvánvalóan nem szolgálhatnak alapul még abban az esetben sem, ha a figyelmeztetésekben, illetve a fegyelmi határozatokban szereplő mulasztásokat a felperes elkövette. Ezért tévedett a munkaügyi bíróság, amikor az évekkel korábbi figyelmeztetésekben, illetve fegyelmi határozatokban felhozott mulasztásokat elfogadta a felmondás indokául. Abból a munkajogi alapelvből, hogy a dolgozónak joga van a munkához, következik, hogy a munkáltató a munkaviszonyt csak akkor mondhatja fel, ha az nem tölti be rendeltetését, tehát fenntartása akár a munkáltató tevékenysége, akár a dolgozó személyével összefüggő okból szükségtelenné vált. 99