Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Mindezek arra utalnak, hogy a szóban levő megállapodásból eredő jogok és kötelezettségek elbírálásánál az 5/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet (R.) 4. §-a (2) bekezdésének utolsó mondatában foglaltak nem alkalmazhatók. Ennélfogva tévedett és ezáltal jogszabályt sértett a munkaügyi bíróság, amikor a jogvita eldöntéséhez szükséges teljes tényállás tisztázása és ismerete hiányában a felperest azért mentesítette a megtérítési kötelezettség alól, mert az alperes nem adott ki a részére vizsgabizonyítványt. Irányadó ellenben a R. 4. § (2) bekezdése első mondatának az a rendelkezése, amely szerint a munkaköri képesítést nyújtó tanfolyam végzésével esik egy tekintet alá az is, amikor nem tanfolyami jellegű [Mt. V. 15. § (1) bekezdésének utolsó mondata] egyéni vagy csoportos oktatás során biztosítják a munkakör betöltéséhez szükséges képzettség megszerzését. E rendelkezés alkalmazása szempontjából nem a szervezett csoportos képzés elnevezés (tanfolyam), hanem annak tartalma, célja és funkciója a döntő. Márpedig az eddig lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból arra lehet következtetni, hogy a felperes csoportos képzésben történő részvétele alapjában a minősített hegesztői munkakör betöltéséhez szükséges képzettség megszerzését biztosította. Az erre irányuló szerződés viszont nem ütközik munkajogi szabályba. Más kérdés, hogy az Mt. V. 15. §-ának (2) bekezdése értelmében a vállalatnál munkaviszonyban kötelezően eltöltendő idő tartama a két évet nem haladhatja meg. Ez a szabály ugyanis az adott esetben jogilag nem jelentős. A kifejtetteknél fogva a jogerős ítélet nem felel meg a jogszabályoknak és kellően megalapozottnak sem tekinthető. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróságot új határozat hozatalára utasította. Az új eljárás során a munkaügyi bíróságnak be kell szereznie a felek közötti munkaszerződést, illetve a per tárgyául szolgáló szerződés 6. pontjában kilátásba helyezett külön megállapodást. Amennyiben ez a külön megállapodás nem jött létre, annak okát tisztáznia kelL Egyidejűleg vizsgálni kell a tényállásnak a felperes által tagadott azt a részét is, hogy az alperes tapasztalatszerzés céljából valóban biztosított-e a felperes részére külföldi tanulmányutat. Mindezek megnyugtató felderítését követően kell a munkaügyi bíróságnak állást foglalnia felperes keresetének alapossága kérdésében, mind az igény jogalapját, mind pedig az összegszerűséget tekintve. A jogalap vizsgálatánál az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperes előadása szerint az alperes — többszöri kifogás ellenére — kizárólag segédmunkási, nem pedig a munkaszerződés szerinti és a képzettségének megfelelő munkakörben foglalkoztatta a felperest. Ha ez az előadás megfelel a valóságnak és a felek külön megállapodást nem kötöttek, a felperes magatartása a perbeli szerződés teljesítésének értékelésénél nem minősíthető szerződésszegésnek, mert ez a szerződés az alperest nem jogosította fel arra, hogy a felperes munkakörét egyoldalúan megváltoztassa, illetőleg őt — annak tudatában, hogy munkaviszonyát 1978. július 9-ig nem szüntetheti meg — segédmunka végzésére szorítsa [Mt. 2. §-ának (1) bekezdése]. 72