Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)
A munkaügyi döntőbizottság határozatával ugyan megállapította, hogy a peres felek között 1975. május 1-től október 31-ig terjedően munkaviszony létesült, ennek ellenére elutasította a felperes bérkövetelését. A felperes havi munkabérének összegét 3600 forintban állapította meg és kötelezte az alperest, hogy ez összeg után rója le a társadalombiztosítási járulékot. Határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy a munkaszerződésnek a jutalék kikötésére vonatkozó rendelkezése — az Mt. 22. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel — munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, mert a vállalattal munkaviszonyban álló dolgozót az Mt. V. 61. §-a értelmében nem jutalék, hanem személyi alapbér illeti meg. Az alperes a felperest a 7/1971. (IV. 1.) MüM számú rendelet, valamint a kollektív szerződés értelmében a „gazdasági vezető II." munkakörbe lett volna köteles besorolni, amely munkakörre megállapított bértétel 2900 forinttól 4300 forintig terjed. „A döntőbizottság a panaszos részére 3600 forint összegű személyi alapbér megállapításakor figyelembe vette a vállalatnál dolgozó azonos besorolású vezetők személyi alapbérét. Mivel a panaszost a munkaviszony idejére összesen 21 800 forint munkabér illeti meg, az ezt meghaladó követelés nem megalapozott és így a panasz e részét a döntőbizottság elutasítja." Az alperes még a munkaügyi döntőbizottság határozatát megelőző időpontban 1976. január 2-án a felek megszűnt jogviszonyának lényegét érintő újabb két intézkedést tett. Az egyik intézkedés szerint: az alperes felülvizsgálta az adott munkaviszony alapján a felperest megillető munkabér kérdését. Ennek eredményeként megállapította, hogy a felperes a jutalék helyett csak olyan munkabérre tarthat igényt, ami a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint megilleti. Ezért a felperes munkabérét visszamenőleges hatállyal havi 2900 forintban, hat hónapi összes munkabérét pedig 17 400 forintban állapította meg azzal, hogy ez összeg után nem jövedelemadót, hanem társadalombiztosítási járulékot kell leróni. Ez az intézkedés a különbözetet illetően külön határozat hozatalát is kilátásba helyezte. Az alperes a másik intézkedésével arról értesítette a felperest, hogy az őt megillető 17 400 forint helyett 95 208 forint munkabért fizetett ki. A túlfizetés 77 808 forint, amit a felperes az Mt. V. 68. §-a alapján — mint tévesen kifizetett munkabért — tartozik az alperesnek visszafizetni. A felperes részletesen indokolt levelében kérte az alperes igazgatóját, hogy a két intézkedést vonja vissza, ellenkező esetben ezt a levelét tekintse panasznak és tegye át a munkaügyi döntőbizottsághoz. Az áttételt követően a munkaügyi döntőbizottság határozatával az egyik intézkedést részben megváltoztatta és a felperest 73 608 forint munkabér visszafizetésére kötelezte. Határozatának indokolásában leszögezte, hogy a felperest megillető munkabér összegét a korábban hozott határozatával már megállapította. Ennek megfelelően a felperest — havi 3600 forint figyelembevételével — fél évre összesen 21 600 forint összegű munkabér illeti meg, ezért csak az ezt meghaladó összegű munkabér visszafizetésére köteles. A munkaügyi döntőbizottság mindkét határozatát mind a felperes, mind az alperes keresettel támadta meg. 57
