Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A végrehajtási jog elévülésénél tehát nem az anyagi jogi követelés elévülése mellett, azzal párhuzamosan érvényesülő külön eljárásjogi intézményről, hanem a végrehajthatóság szakaszába jutott követelésnek némely kérdésben különlegesen szabályozott, de alapjában az említett követelés elévülésére — így elévülési idejére — irányadó rendelkezések hatálya alá tartozó elévülésről van szó. A kifejtettekhez mérten a végrehajtási jog a végrehajtást kérő munkáltató fizetési felszólításának jogerőre emelkedésétől számított három év elteltével [Mt. 5. §-ának (1) bekezdése] évült volna el. Minthogy pedig a végrehajtást kérő 1976. február hó 17. napján a kérdéses határidőn belül terjesztette elő a bírósági végrehajtás iránti kérelmét, a már kiemelt, nem helytálló indokolás mellett ugyan, de a jogszabályoknak megfelelően rendelkezett a másodfokú bíróság, amikor a munkaügyi bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot a végrehajtási eljárás lefolytatására, illetve a végrehajtási lap kiállítására utasította. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítéletének indokolása törvénysértő. (M. törv. II. 10 152/1977/2. sz.) 17. A munkaügyi bíróságnak az elévülést hivatalból kell vizsgálnia és figyelembe vennie [Mt. 5. § (1) bek.]. A felperes az alperesnél vájárként dolgozott. Szilikózis megbetegedése miatti 50%-os munkaképesség-csökkenésére tekintettel 1970. március 8. napjával rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg a részére. 1973. február 1-től rokkantságának mértékét 40%-osnak véleményezték, emiatt a nyugdíj folyósítását megszüntették. A felperes ekkor ismét az alperesnél helyezkezdett el. Munkaviszonyát február 16-án megszüntette, mert az újabb felülvizsgálat során munkaképesség-csökkenését ismét 50%-osnak véleményezték, rokkantsági nyugdíját visszamenőleg megkapta. A felperes a vájár munkakörben elért keresete és a rokkantsági nyugdíj közötti különbözet megtérítését kérte 1977. január 28-án, az alperes azonban a kérelmét elutasította. A döntés ellen munkaügyi vitát indított, a munkaügyi döntőbizottság azonban a 7/1977. számú határozatával szintén elutasította a kérelmét. A felperes a keresetében rokkantsági nyugdíjának megállapításától kezdődően kártérítés fizetésére kérte kötelezni az alperest. A munkaügyi bíróság a keresetet elutasította, mert a felperes az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hároméves elévülési idő letelte után terjesztette elő az igényét az alperesnél. Az elévülést a munkaügyi bíróság hivatalból vette figyelembe. A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság végzésével a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a bíróságot a per újabb tárgyalására utasította. A fellebbezési bíróság álláspontja szerint a Ptk. 204. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alól az Mt. nem tesz kivételt, következésképpen a Ptk. felhívott rendelkezését a munkaviszonyból származó igények elbírálásánál is alkalmazni kell, és ennek megfelelően a követelés elévülését hivatalból nem lehet figyelembe venni. A másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos. A felperes munkaviszonyból eredő követelést érvényesített az alperessel szemben, az elutasító döntés ellen munkaügyi vitát kezdeményezett, majd a döntőbizottsági határozat megváltoztatása érdekében a munkaügyi bíró40