Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

fesszor meghallgatása és klinikai feljegyzései alapján — azt kellett volna tisztáznia, hogy a professzor mely időponttól kezdve tekintette a felperes látássérülését a balesettel okozati összefüggésben keletkezettnek, s ezt a megállapítását mikor közölte a felperessel, Dr. K. A. szemészprofesszort azonban a bíróság az eljárás során nem hallgatta meg tanúként, a vizsgálatairól készült klinikai feljegyzéseit pedig nem szerezte be. Ilyen módon a bíróság nem tisztázta azt sem, hogy az MK 93. számú állásfoglalásban kifejtettek figyelembevételével bekövetkezett-e az elévülés nyugvása, és amenynyiben igen, a felperes a nyugvás ideje alatt, illetve az annak megszűnésétől számított hat hónapon belül érvényesítette-e az igényét. A munkaügyi döntőbizottság keresettel megtámadott határozatát az igény jogalapja szempontjából a bíróság nem bírálta felül. Nem szerezte be és nem is tette az eljárás anyagává K. professzornak a felperes 1975. november 20. napján történt vizsgálata alapján adott szakvéleményét, de a Pp. 182. §-ának (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nem oldotta fel az orvosszakértő véleménye és az Orvosszakértői Intézet orvosi bizottsága állásfoglalása között az okozati összefüggés fennállása kérdésében jelentkező ellentmondást sem. Ennélfogva a perben jelenleg még az sem tisztázott, hogy orvosi szempontból a felperes bal szemén a szürkehályog kialakulása valójában természetes eredetű egészségromlással, vagy az 1963. március 10-én bekövetkezett balesettel áll-e okozati összefüggésben. Márpedig csak a követelés jogalapjának tisztázása útján lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy van vagy volt-e a felperesnek az 1963. március 10-én elszenvedett balesetével összefüggésben az alperessel szemben érvényesíthető kárigénye. Ezután kerülhet sor az elévüléssel összefüggő kérdések (az elévülés nyugvása, a nyugvás időtartama) vizsgálatára. (M. törv. I. 10 282/1978/2. sz.) 9. A foglalkozási megbetegedésre alapított járadékigény és az elévülés kérdésének elbírálásánál vizsgálni kell, hogy a dolgozónak a sérelem előtti keresetéhez képest — a sérelemből eredően — keletkezett-e keresetkiesése, s ha igen, mikortól kezdve [Mt. 5. § (1) bek.]. A felperes 1950. október havától 1962. június haváig a Mecseki Szénbányák alkalmazásában állott. Előbb csillésként, majd 1955-től vájár munkakörben dolgozott. E munkaviszonyának fennállása alatt 1961. január havában megállapították, hogy I. fokozatú szilikózisban szenved. 1962. július 11-én a felperes az alperes bányaüzem alkalmazásába lépett és ott szintén vájárként dolgozott. 1963. október 28-án orvosi vizsgálat során megállapították, hogy szilikózisból eredően 45%-os mértékben csökkent munkaképességű, erre tekintettel a társadalombiztosítási szerv baleseti járadékot állapított meg a részére. 1963. december 1-én az alperes — betegségére tekintettel — a felperest fejtési munkahelyéről fenntartó váj ári- beosztásba helyezte. Az egészségi állapotának további romlása miatt a felperest a földalatti bányamunkától eltiltották. Ezért az alperes 1973. május 28-tól felszíni, fürdőkezelői munkakörbe helyezte át. A felperes 1973. május havában kérte az alperestől a keresetveszteségének megtérítését. Az alperes e tárgyban hozott, 1973. május 22-én kelt elutasító határozata ellen a felperes 1975. január 31-én panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz. Panaszában lényegében az üzemi vájár átlagkereset és a jelenlegi fürdőkezelői beosztásában elért kereset különbözeté27