Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Az alperes az 1977 decemberében kiadott besorolási értesítésében a felperest az egészségügyi dolgozók munkabéréről szóló 3/1977. (VIII. 19.) EüM— MüM számú együttes rendelet III. számú mellékletében meghatározott 2353 kulcsszámú 2. jelű munkakörbe sorolta be. A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott felülvizsgálati kérelmében sérelmesnek tartotta a besorolását. Kérte az azonos kulcsszámú 1. jelű munkakörbe történő besorolását. Arra hivatkozott, hogy az e munkakörre előírt besorolási feltételeknek megfelel. A munkaügyi döntőbizottság a felülvizsgálati kérelmet elutasította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes az 1. jelű munkakör besorolási feltételeinek egyikével sem rendelkezik. Munkahelyén sebészeti szakrendelés nincs, ott mint üzemi szakdolgozót (ápolónőt) foglalkoztatják, műtős asszisztensi képesítését pedig az egészségügy területén meghatározott munkakörökben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók másodfokú szakosító képzéséről szóló 12/1976. (IX. 9.) EüM számú rendelet hatályba lépése előtt szerezte. A felperes a keresetében a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását kérte a felülvizsgálati kérelmében előadott indokai alapján. A munkaügyi bíróság az ítéletével a döntőbizottság határozatát és a besorolási értesítést megváltoztatva kötelezte az alperest, hogy a felperest — a kereseti kérelmének megfelelően — az 1. jelű munkakörbe sorolja be. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint nincs jelentősége annak, hogy a felperes a műtős asszisztensi képesítését 1976. szeptember 9-ét megelőzően — a 12/1976. (IX. 9.) EüM számú rendelet hatálybalépése előtt — szerezte. A R. VI. számú — az egyes munkakörökbe történő besorolás feltételeiről rendelkező — mellékletének szóhasználatától függetlenül a jogszabályalkotó akarata is kétséget kizáróan arra irányult, hogy az 1. jelű munkakörbe besorolásnál a kettős szakképesítés nyerjen megfelelő értékelést. Rámutatott a bíróság arra is, hogy a felperes az üzemi rendelőben a második szakképesítését minden bizonnyal hasznosítani tudja, mivel erre utaló kijelentést tett az üzemegészségügyi szolgálat vezető főorvosa is. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás nem alapos. Az egészségügyi dolgozók munkabéréről szóló 3/1977. (VIII. 19.) EüM— MüM számú együttes rendelet III. számú melléklete tartalmazza az egészségügyi szakdolgozók bértételeit, a VI. számú melléklete pedig a rendelet hatálya alá tartozó dolgozók besorolási feltételeit. Az utóbbi melléklet Ill/b. fejezetében foglaltak szerint a középfokú szakképzettséggel rendelkező dolgozót akkor kell — a munkaviszonyban eltöltött időtől függően — a 2351— 2355 kulcsszámú 1. jelű munkakörbe besorolni, ha a meglevő középfokú szakképzettségén felül vagy még további olyan középfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkezik, amely a munkaköre ellátásához hasznos; vagy pedig a meglevő középfokú szakképesítésén felül másodfokú szakosító képzés keretében a mellékletben felsorolt szakasszisztensi szakképesítések (anaesthesiológiai, intenzív terápiás, műtősi stb.) valamelyikét megszerezte. A szakasszisztensi képesítéshez szükséges másodfokú szakosító képzésről a 12/1976. (IX. 9.) EüM számú rendelet rendelkezik. A felperes az e rendeletben szabályozott szakasszisztensi szakképesítést nem szerezhette meg, mert erre csak a rendelet hatályba lépését — 1976. szeptember 9-ét követően — indult képzés keretében nyílt lehetősége, a felperes pedig 1970-ben szerzett műtős-asszisztensi képesítést. A 3/1977. (VIII. 19.) EüM—MüM szá247