Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)
A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította. A felperes a döntőbizottság határozatát keresettel támadta meg, amelyben megismételte azt az állítását, hogy a bérfejlesztésből történt kizárása kifejezetten a korábbi fegyelmi büntetés következménye volt. Rajta kívül ugyanis a szállítási üzem valamennyi dolgozója részesül bérfejlesztésben. A vele egyidős és hasonló munkakörü dolgozók 1977 márciusában átlagosan 6 forint műszakbér-fejlesztést kaptak. Az alperes a kéréseit elutasítását kérte azzal, hogy az 1977. január 1-i hatállyal végrehajtott béremelés nem volt kötelező jellegű. A munkaügyi bíróság ítéletével megváltoztatta a döntőbizottság határozatát és arra kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 1977. január 1. napjára visszamenőleg 5 forint műszakbért fizessen meg és ennek folytán a felperes műszakbérét az említett időponttól kezdődően 103 forintban határozza meg. ítéletének indokolásában azt állapította meg, hogy a felperest az általa elkövetett fegyelmi vétség miatt zárták ki a bérfejlesztésből annak ellenére, hogy a jogerős fegyelmi büntetés ilyen előírást nem tartalmazott. Az Mt. 55. §-ának (1) bekezdése alapján a fegyelmi jogkör gyakorlójának a fegyelmi vétség súlyától függően bármilyen, a jogszabályban meghatározott fegyelmi büntetés alkalmazására lehetősége van. Ha tehát szándéka a bérfejlesztésből történő kizárásra is irányult volna, semmi akadálya nem lett volna annak, hogy azt fegyelmi büntetésként szabja ki. A munkaügyi bíróság hivatkozott a Munka Törvénykönyve miniszteri indokolására is, amely többek között kimondja, hogy a végrehajtási rendelet a fegyelmi büntetés hatályához fűződő korábbi hátrányokat megszüntette. Ez pedig azt jelenti, hogy a dolgozóval szemben csak azokat a hátrányokat lehet érvényesíteni, amelyekről a fegyelmi határozat kifejezetten intézkedik. A bíróság a felperes tevékenységének vizsgálata során azt állapította meg, hogy a felperes a szállítási üzem egyik legjobb dolgozója, munkájára mindig számítani lehet és magatartása ellen sem merült fel kifogás az adott eset kivételével. Megállapítható tehát, hogy a fegyelmi büntetésen kívül nem volt más ok arra, hogy a felperest a bérfejlesztésből kizárják. Az alperes igazgatója egyébként kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a felperest az 1977. évi bérfejlesztésből azért zárták ki, mert a bérfejlesztés időpontjában fegyelmi büntetés hatálya alatt állt. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg a tényállást, a helyes tényállásból azonban téves jogi következtetésre jutott. Az 1977. évi bérfejlesztés nem volt kötelező jellegű. Ennélfogva az alperes igazgatójának mérlegelési (diszkrecionális) jogkörébe tartozott annak eldöntése, hogy mely vállalati dolgozókat és milyen címen részesít béremelésben. Ezzel összefüggésben tévedett a munkaügyi bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesnek a béremelésből történő kihagyása lényegében fegyelmi büntetésként értékelhető. A béremelésből való kizárás semmiképpen sem tekinthető fegyelmi büntetésnek. A fegyelmi büntetések körét ugyanis az Mt. 55. §-a, valamint az Mt. V. 87. §-a tételesen megjelöli, a tételes felsorolásban pedig a béremelés elmaradása nem szere226