Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A munkaügyi döntőbizottság a határozatában az alperes panaszának helyt adva az 1966. január 1-től az 1976. május 31-ig terjedő időre 43 022 forint, 1976. június 1-től kezdve pedig havi 1114 forint járadék fizetésére kötelezte a felperest. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes vállalat fordult keresettel a bírósághoz, és a módosított kereseti kérelmében az alperes áthelyezése utáni munkakörében keletkezett keresetveszteségének megtérítésére irányuló részében — amelynek összegét a munkaügyi döntőbizottság 23 499 forintban határozta meg — az alperes panaszának elutasítását kérte, az erre az időszakra érvényesített igényének elévülése miatt. A munkaügyi bíróság a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben és úgy változtatta meg, hogy az 1966-tól 1975. február 17-ig terjedő időszakban keletkezett keresetveszteség megtérítése fejében a felperest 7674 forint fizetésére kötelezte. Ezt meghaladó részében a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes csak 1975. február 17. után értesült arról, hogy kártalanításra jogot adó foglalkozási betegségben szenved. Ennek folytán az áthelyezése utáni időszakra sem évült el az igénye az Mt. 5. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, mivel annak érvényesítésében akadályozva volt és az akadály megszűnésétől számított hat hónapon belül az igényét érvényesítette. A munkajogi általános elévülési szabályra — az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra —, valamint az e tárgyban folytatott ítélkezési gyakorlatra tekintettel azonban az alperes igényét visszamenőlegesen csak három évre találta megalapozottnak, és ennek megfelelően változtatta meg a marasztalás összegét. A munkaügyi bíróság ítélete ellen mindkét fél fellebbezett. A felperes a fellebbezésében — a kereseti kérelmének megfelelően — az 1975. február 17-ig terjedő időszakra vonatkozó részében az alperes panaszának elutasítását kérte, mert 1966-tól kezdve volt az alperesnek keresetvesztesége, akkor keletkezett az annak megtérítése iránti igénye, és így ez az igénye akkor, amikor azt érvényesítette, már elévült. Az alperes a fellebbezésében a felperes keresetének teljes elutasítását kérte, utalva arra, hogy csak 1975-ben szerzett tudomást betegsége foglalkozási eredetéről, és így az 1975. február 17-ig terjedő időszakra érvényesített igénye nem évülhetett el. A fellebbezések alaptalanok. I. Az 1963. december 15-én történt áthelyezésekor nem közölték az alperessel, hogy milyen okból történt az áthelyezése. Arról, hogy szénkéneg mérgezésben szenved, csak a társadalombiztosítási szerv 1975. december 22-én kelt nyugdíjmegállapító határozatából szerzett teljes bizonyossággal tudomást, mert az ugyanebben az évben végzett korábbi orvosi vizsgálatok során csak a gyanúja merült fel a szénkéneg ártalomnak. A betegségét pedig a korábbi, foglalkozási ártalom veszélyével járó munkakörében szerezte, így utólag beigazolódott, hogy áthelyezését a megbetegedése tette szükségessé. Az új munkakörében az alperesnek csak 1966-tól volt kevesebb a keresete a korábbi munkakörében elért keresetéhez képest, így az áthelyezés folytán jelentkező keresetveszteségének megtérítése iránti igénye 1966-ban keletkezett, azt azonban csak 1975. december 29-én érvényesítette. Az alperesnek ez az igénye nem évült el, mert — a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 93. számú állásfoglalásában kifejtettek szerint — ha a dol19