Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

ta, a dolgozónak már számolnia kell azzal, hogy újbóli munkábaállítása elhúzódik. Ezért ezt követően már elhelyezkedési kötelezettség terheli, ennek érdekében tőle a célravezető intézkedések megtétele elvárható. Ezt fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma a 15. számú állásfoglalásában is. A jelen per tényállása szerint az alperes a felperes munkaviszonyát keresőképtelen beteg állapota alatt jogellenesen szüntette meg a munkakönyv 1976. július 11-én való megküldésével. A dolgozó 1976. július 17-én keresőképes lett. A panaszt 1976. augusztus 16-án nyújtotta be a munkaügyi döntőbizottsághoz. A felperes munkaviszonyának helyreállítását elrendelő munkaügyi bírósági ítélet meghozatalát, 1976. szeptember 21-ét követő naptól, szeptember 22-től kezdődően az alperes a felperest eredeti munkakörben ismét foglalkoztatja. A felperes munkabérigénye tehát a munkaviszonyának jogellenes megszüntetése napjától, 1976. július 8-tól újbóli munkábaállításáig, 1976. szeptember 22-ig terjedő időszakra vonatkozik. Azt a kérdést, hogy a felperes munkabérigénye megalapozott-e, két szakaszra bontva kell vizsgálat tárgyává tenni. Az első szakasz a munkaviszony jogellenes megszüntetésétől a munkaügyi döntőbizottság határozatának meghozataláig, a második szakasz pedig a felperes újbóli munkábaállításának napjáig tart. Az első szakasz vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság az óvás álláspontjával ellentétben megállapítja, hogy a felperest elmaradt munkabérként átlagkeresete teljes egészében megilleti, miután a peradatokból megállapítható, hogy a felperes neki felróható módon nem késlekedett indokolatlanul az alperes jogellenes intézkedésének panasszal történő megtámadásával, s ennek folytán a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 15. számú állásfoglalása értelmében a döntőbizottság határozatának meghozataláig újbóli elhelyezkedési kötelezettség nem terheli. Az Mt. V. 107. §-ának (1) bekezdése b) pontja szerint 15 napon belül kell előterjeszteni a panaszt a döntőbizottsághoz a munkaviszony megszüntetése esetén. A felperes július 9-től 17-ig keresőképtelen betegállományban volt. Ez idő alatt kapta meg a munkakönyvét, s ily módon értesült arról, hogy a munkaviszonyát az alperes megszüntette. Adüt van arra, hogy a felperes a munkakönyvét nyomban visszaküldte az alperesnek, ezzel is jelezni kívánva, nem ért egyet munkaviszonyának — egyébként minden törvényes előírást nélkülöző módon történt — megszüntetésével. A felgyógyulást követő két héten belül pedig levélben fordult az alperes igazgatójához, amelyben munkaviszonyának a megszüntetését sérelmezte, illetőleg újbóli alkalmazását kérte. Ez utóbbi körülmények az alperes igazgatójának 1976. augusztus 4-én kelt válaszleveléből állapíthatók meg. A felperes levelét az igazgatónak, kérelme elutasítására tekintettel panaszként a döntőbizottsághoz kellett volna áttennie. Miután ezt elmulasztotta — a késedelmet arra hivatkozással, hogy a felperes csupán 1976. augusztus 16-án nyújtott be panaszt a döntőbizottsághoz — nem lehet a felperes terhére róni. 210